Káros a fiúknak az apai gondoskodás

Tönkreteheti a fiúgyerekek jövőbeni esélyeit, ha nem az anya, hanem az apa marad otthon gyesen. Az apjuk által gondozott fiúk ugyanis lassabbak és kevésbé felkészültek a tanulásra. A lányokra azonban ez nem igaz - derült ki egy átfogó brit felmérésből.

A kutatók hatezer olyan családot vizsgáltak, ahol nem az anya, hanem az apa maradt otthon gyesen. Kiderült, hogy a gyerekek számára hátrányos lehet, ha a családban felcserélődnek a hagyományos szerepek.

Különösen a fiúk "veszélyeztetettek", ha az apa gondozza őket: mikor iskolába mennek, sokkal lassúbbak és kevésbé felkészültek a tanulásra - derült ki. Azt azonban a kutatók nem vizsgálták, hogy ez a hátrány állandó-e, vagy az évek során sikerül a gyerekeknek ledolgozniuk.

Nem tudni, tartós-e a hátrány

Mindenesetre figyelmeztetés a kormány számára, amely régóta szorgalmazza, hogy az anyák térjenek vissza dolgozni, és az apák maradjanak otthon a kicsikkel.

A kabinet éppen arra készül, hogy lehetővé tegyen az apák számára egy 26 hetes fizetett szabadságot abban az esetben, ha az anya a szülés után korán visszatér dolgozni.

A Bristoli Egyetem kutatását a kormány gazdasági és szociális kutatási tanácsa finanszírozta. Olyan családokat vizsgáltak, ahol a gyerekek a vér szerinti szüleikkel együtt éltek, és arra is vigyáztak, hogy a kutatás eredményét ne ferdítse el a családok anyagi helyzete, illetve az anya betegsége vagy depressziója.

Ügyesebbek és magabiztosabbak a nők

"Meggyőző bizonyíték szól amellett, hogy azok a fiúgyermekek, akik hetente legalább 15 órát töltenek az apjuk felügyelete alatt, rosszabban teljesítenek az iskolakezdéskor. Ezt sem a családok anyagi és pszichológiai jellemzői, sem pedig a gyerekek jellemvonásai nem magyarázzák" - hangsúlyozta az egyik kutató, Elizabeth Washbrook.

A kutatás több - biológiai és kulturális - magyarázatot is lehetségesnek tart arra, miért lehet jobb a gyermek számára, ha hároméves koráig az édesanyja gondozza, nem az apja.

Az egyik előny a szoptatás, de az is ide tartozik, hogy a nők valószínűleg magabiztosabban és ügyesebben bánnak a kicsikkel, hiányuk pedig "káros emocionális hatással" lehet a gyerekekre.

Korábbi kutatásokból egyébként az is kiderült, hogy azok a kisgyerekek, akik bölcsődébe járnak, kevésbé alkalmazkodóak, és rosszabbul teljesítenek az iskolában, mint azok a kortársaik, akikkel otthon maradt az anyjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!