Kapuzárási pánik után itt az időskori krízis

A hatvanas éveikben járó emberek közel kétharmada átéli az úgynevezett időskori krízist, azaz stresszes események hatására rádöbben saját sérülékenységére.

Az online felmérésben összesen 300, a hatvanadik életévét betöltött brit vett részt. Az időskori krízisen keresztülment személyek körülbelül 33 százalékánál a gyász , pontosabban egy közeli hozzátartozó elvesztése váltotta ki a válságérzetet, de szintén gyakori kiváltó ok lehet egy váratlanul fellépő súlyosabb betegség vagy sérülés.

Dr. Oliver Robinson a Brit Pszichológiai Társaság konferenciáján kifejtette, hogy az időskorba lépő emberek egyszer csak tudatára ébrednek saját sérülékenységüknek. Az online felmérést végző Greenwichi és Sussexi Egyetem kutatói 20 résztvevővel személyes interjút is készítettek, melyből kiderült, hogy akik megtapasztalták az időskori krízist, azok jellemzően legalább kettő, de sok esetben több stresszes eseményen mentek keresztül.

A felmérésből az látszott, hogy ötből egy résztvevő úgy nyilatkozott, hogy a krízis következtében életszemléletük változatlan maradt, de háromból egy személy saját bevallása szerint lefelé tartó spirálba került, és többé nem volt hajlandó távlati terveket felállítani annak érdekében, hogy elkerülje a csalódást.

Dr. Robinson, a Greenwichi Egyetem pszichológus kutatója szerint jellemzően a hatvanadik és a hatvankilencedik életév között jelentkezik az időskori krízis, ezért ez az időszak pszichológiai szempontból rendkívül fontos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra