Jobban tanul a gyerek, ha többet alszik

Már egy kicsivel több éjszakai alvás is jelentős javulást idéz elő a gyerekek iskolai magatartásában és figyelmében.

Amint azt a tanulmányt készítő Reut Gruber, a quebeci McGill Egyetem Douglas Intézetének igazgatója kifejtette, ha csak fél órával többet aludnának a gyerekek, már látványos változást tapasztalhatnánk iskolai tanulmányaikban és viselkedésükben. A vizsgálatok során Gruber 34 hét és tizenegy év közötti gyereket figyelt meg, akik közül néhányakat öt egymást követő éjszakán át egy órával kevesebbet, míg a másik csoportba tartozókat egy órával többet engedtek aludni. A tanulmány kezdetekor mindkét csoport tagjai átlagosan kilenc órát aludtak éjszakánként, noha ebben az életkorban még 10-11 órára lenne szükségük, ám a változtatások hatására az első csoport 54 perccel kevesebbet, míg a második 27 perccel több időt töltött alvással. Valamennyi kísérleti alany egy karóra-szerű szerkezetet, úgynevezett aktigráfot viselt magán, mellyel az alvás mennyiségét és minőségét tudták rögzíteni a szakemberek.

Ezek után a gyerekeket tanító tanárokat arra kérték meg, hogy jegyezzék fel a vizsgált diákok magatartását, figyelmét, érzelmi állapotát, illetve az esetlegesen előforduló alvó gyerekek egyértelműen jobban tudtak figyelni, fegyelmezettebben viselkedtek, kevésbé voltak nyugtalanok és érzelmileg labilisak, mint azok, akiktől megvonták az elegendő alvás lehetőségét.

Dean Beebe, a Cincinnati Gyermekkórház Orvosi Központ és a Cincinnati Egyetem Orvosi Karának gyermekgyógyász professzora nem lepődött meg a vizsgálat eredményein, mert, mint elmondta, korábban ő maga is végzett hasonló vizsgálatokat kamaszokon, akiknél szintén látványos viselkedésbeli javulást eredményezett az alvásmennyiség tartós megnövelése.

Gruber hozzátette, hogy a gyerekek elegendő alvásában a szülőknek is közre kell működniük, akik sokszor túl sok különórával terhelik gyermekeiket. Ugyanakkor a tévénézés, a számítógépezés, a barátokkal való hosszas chatelés vagy sms-ezés mind-mind kitolhatja az alvás időpontját, ami másnap fáradtságot és koncentrációzavart okozhat. A szülőknek ki kell jelölniük egy konkrét időpontot, amikor a gyereküknek le kell feküdnie, és érdemes előtte fél órával szólni, hogy - olvasással, mosakodással, vagy egyebekkel - legyen idő ráhangolódni az éjszakai pihenésre .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!