Jáksó, Alföldi, Gálvölgyi, Vágó: állítsuk meg a gyűlöletet!

Kiáltványban tiltakoznak magyar közéleti személyiségek - színészek, zenészek, televíziósok - az utóbbi időben mindinkább elharapózó szélsőséges gyűlölet ellen.

Alábbiakban közöljük a STOP szerkesztőségéhez eljuttatott kiáltvány szövegét.

"Tiltakozunk a melegek elleni gyűlölet ellen

Az elmúlt hetek történései megmutatták, milyenné válhatna Magyarország. Lehetne belőle egy minden kisebbséget üldöző, intoleráns, 19. század végi társadalmi viszonyokat tükröző, az európai kultúrától leszakadó ország. Magyarország olyan európai ország lehetne, ahol a melegeket betegnek tekintik, esetleg börtönbe is zárják őket, és mindezt az orvosok hathatós együttműködésével. Ha hagyjuk.

De ne hagyjuk! Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egyesek azért vernek meg embereket az utcán, mert azok egy kisebbséghez tartoznak. Nem hagyhatjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara honlapja helyet adjon nyíltan a melegek ellen uszító cikknek, illetve egyes megszólaló orvosok olyan mondatokat írjanak le, miszerint melegnek lenni betegség és az emberi élet oka pusztán a szaporodás. Az pedig egy civilizált országban elképzelhetetlen, hogy mindezek után a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem látja értelmét elhatárolódni a honlapjukon megjelenttől.

Mi olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nem az a lényeg, hogy milyen nemű a társa, milyen a származása, vallásos-e, vagy akármilyen szempontból eltér a többség szokásaitól, véleményétől. Az a fontos, hogy az ember milyen teljesítményt nyújt, mit tesz. Mi olyan országot szeretnénk, ahol senkit nem ér sem szóbeli támadás, sem tettleges bántalmazás azért, mert azonos nemű társat választ.

A demokrácia egyik fontos eleme a jogegyenlőség: minden egyes állampolgárnak azonos jogai vannak, beleértve a párválasztás, gyülekezés, a vélemény szabadságát is. A támadások nyíltan a melegeket, burkoltan viszont a demokráciát érték. Akik most a melegek ellen fordultak, holnap másik kisebbség ellen léphetnek fel szavakkal és tettekkel. Aki most azt hiszi, hogy ezek a támadások őt nem érintik, az holnap már egy újabb intoleráns akció céltáblájává válhat.

Emeljük fel a szavunkat a félelemkeltő, kirekesztő és erőszakos gondolatok, szavak és tettek ellen!

Mondjunk nemet a bezárkózó maradiságra, a gyáva vaskalaposságra, és mondjunk igent a szabadságra és az elfogadásra!

Ezért kérünk minden, az emberi jogokat továbbra is tiszteletben tartó, a demokrácia értékeit védő embert - legyen meleg vagy heteroszexuális, közéleti vagy magánszemély - csatlakozzon a kiáltvány aláíróihoz!

A csatlakozáshoz erre a címre kell e-mailt küldeni: [email protected]

Aláírók:

Alföldi Róbert, Bajor Imre, Cserhalmi György, Gálvölgyi János, Harsányi Levente, Hernádi Judit, Hujber Ferenc, Jáksó László, Mester Tamás, Ónodi Eszter, Parti Nagy Lajos, Sugár Bertalan, Szirtes Ági, Szurdi Miklós, Xantus Barbara, Vágó István"

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!