Innen ered az itthon is egyre népszerűbb halloween

Október 31. a világ számos országában meghonosodott, angolszász eredetű halloween ünnepe.

Az elnevezés az angol All Hallows' Eve kifejezés rövidülése, magyarul mindenszentek előestéjét jelenti. A keltáknál az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közötti félidőben ünnepelték az újévet. Ekkor kezdődött az év sötétebb fele, amikor egyszerre hódoltak a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelta papok, a druidák hite szerint az év eme legmágikusabb napján a halottak lelke szabadon járhat az élők között, a házakban ezért ilyenkor kioltották a tüzet, hogy e kósza lelkek ne az élők testét foglalják el, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni a holtakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy kiengeszteljék a nyugtalan lelkeket, egyengessék a mennyei örömök felé vezető útjukat.

Az ünnep a kereszténység felvétele után átalakult, mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódott. A középkori hiedelmek szerint a mindenszenteket megelőző nap végezték üzelmeiket a boszorkányok és varázslók, mert ilyenkor a szellemi és a fizikai világ érintésnyire kerül egymástól. A 8. századtól terjedt el az a hiedelem, hogy a torz vonásokkal dekorált lámpások megvédik az utazókat a rossz szellemektől.

kislány halloweeni jelmezben töklámpásokkal
A halloween különösen a gyermekek körében népszerű ünnep napjainkban. Fotó: Getty Images

A halloweeni tök a tengerentúlról jött

A halloween a 19. század közepétől honosodott meg Amerikában, amikor a nagy írországi éhínség elől százezrek vándoroltak ki a Zöld Szigetről az óceánon túlra, és magukkal vitték szokásaikat, legendáikat is. Az egyik történet szerint volt egyszer egy Stingy Jack (Fukar Jack) nevű részeges, kiállhatatlan kovácsmester, aki többször is rászedte az ördögöt, mígnem a patás megígérte, hogy nem viszi el lelkét a pokolba. Jacket azonban halála után Szent Péter sem engedte be a mennyországba, ezért arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, keresve nyughelyét. Vándorlása közben egy kivájt tarlórépát tart lámpásként a kezében, benne izzó széndarabbal, így ragadt rá a Jack of the Lantern (Lámpás Jack) név, melynek rövidült változata, a jack-o-lantern a halloweeni töklámpásra utal. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosodásával terjedt el.

A mindenszenteket megelőző nap mára elvesztette eredeti jelentését, de a kereskedők számára igencsak jelentős maradt. Az üzletek kirakatait az ünnep jelképei díszítik, a két meghatározó szín a narancssárga és a fekete. Az ünnep további szimbólumai a denevérek, a macskák és a baglyok. Több országban a televíziók a kóbor lelkek éjszakáján horrorfilm-maratont sugároznak, és ma már Magyarországon is egyre több bolt árul halloweeni jelmezt, álarcokat.

Vérleves paradicsomból, denevérkoktél gyümölcsből

Az ünnep főként a gyerekek képzeletét ragadja meg, akik különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből, és házról házra vándorolva "rémisztő" fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt "zsarolnak" ki (közismert szólásuk: trick or treat, azaz csíny vagy finomság).

Az ünnep után nem szabad a természetbe kivinni a kifaragott tököket. Mutatjuk, miért.

Halloween éjjelén a szörnyételek is divatosak: a gyerekek is fogyaszthatják a paradicsomból készült vérlevest, a véres ujjat (hosszúra vágott sült krumpli és virsli ketchuppal), a kukacos földet (csokoládépuding fekete "kukac" díszítéssel) vagy Drakula vérpudingját (vaníliapuding málna- vagy epermártással). A felnőttek halloweenkenyeret sütnek: a gyümölcskenyérben gyűrűt rejtenek el, és aki megtalálja, a következő évben férjhez megy vagy megnősül. Az italok (denevérkoktél) készülhetnek gyümölcsből, felnőtteknek alkoholból, a lényeg az, hogy jó "véresek", azaz vörösek legyenek. Az ünnep számtalan, főként persze amerikai regény, képregény és film tárgya, talán a leghíresebb John Carpenter Halloween című, számos folytatást megélt horrorfilmje. A sorozat legújabb, tizenharmadik részét (A Halloween véget ér) David Gordon Green rendezésében (a forgatókönyvírók közé ekkor tért vissza Carpenter) 2022 októberében mutatták be.

Napjainkban Magyarországon is egyre népszerűbbek a ház elé vagy ablakokba kitett töklámpások, több településen tökfaragó versenyt, tök- és töklámpás-szépségversenyt, illetve lámpás felvonulást is szerveznek. Több kulturális intézmény is kifejezetten halloweeni tematikájú alkotásokkal készül az ünnepre. Néhány állatkert, arborétum, füvészkert, vadaspark az ünnephez kapcsolódva a szokásosnál tovább tart nyitva, és különleges programokkal várja az érdeklődőket. A programok között szerepel halloweeni kincskeresés, tüzes produkciók, boszorkányos arcfestés, bátorságpróba, boszorkánykonyha, állatbemutató, látványetetés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!