Ingyenes szűrések "Barátok közt"

Az Egy CSEpp Teszt (ECSET) országos szűrőprogram 2010. június 18-án, pénteken ezúttal Kaposvárra érkezik, ahol az érdeklődők a Barátok közt sorozat egykori főszereplőjével, Csapó Virággal is találkozhatnak.

Melyik a legegészségesebb nagyváros? Ezt a kérdést tette fel idén az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány. A szervezet ezért indította el az Egy CSEpp Tesztet, amelynek célja, hogy képet kapjanak az ország egészségi állapotáról, és hogy az Alapítvány munkatársai szeptember 17-éig végigjárják a megyeszékhelyeket, ahol ingyenes szűréseket tartanak.

Kaposváron is öt sátor várja a látogatókat, ahol melanómaszűrésen, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel- és vércukormérésen vehetnek részt az egészségükkel törődő városlakók, akik a rendszeresen ellenőrzött testmozgás egyik legnépszerűbb eszközével, a lépésszámlálóval is megismerkedhetnek.

2010. június 18., 11-16 óráig Kaposvár, Kossuth tér

Az Egy csepp figyelem Alapítvány célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi szűrések fontosságára, valamint segítséget nyújtson abban, hogy a megfelelő szakorvoshoz, háziorvoshoz jussanak el azok, akiknek az értékei eltérnek a kívánatostól.

Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók nemcsak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a "Legegészségesebb város" cím megszerzésében is. Az eredményhirdetés november 14-én, az ötödik Egy csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban.

Az Egy CSEpp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n tájékozódhat.

Szánjon egy csepp figyelmet egészségére!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!