Hospice kisfilmek a YouTube-on - az emberi méltóságért

Dobó Kata és Csányi Sándor főszereplésével, illetve inkább részvételével készültek a hospice-ellátásról szóló rövidfilmek, melyek megtekinthetőek a youtube-on is.

A két színész önkéntesként is segíti a gyógyíthatatlan betegek ápolását! Sokak számára talán meglepő, hogy a két közismert színész miért vállal ilyen nehéz feladatot. Az indíttatásról mindketten beszélnek az interneten közzétett kisfilmben.

Dobó Kata nagymamája daganatos betegként került a Magyar Hospice Alapítványhoz, a színésznő ekkor találkozott azzal a gondoskodással és törődéssel, amit a szervezet orvosai, ápolói és önkéntesei nemcsak a betegnek, hanem a családnak is megadnak, és eldöntötte, hogy ő is önkéntesként segíti az alapítvány munkáját. Csányi Sándor szintén egy közeli hozzátartozója elvesztésekor határozta el, hogy szeretne segíteni a betegeken és időseken, ezért csatlakozott a Magyar Hospice Alapítványhoz.

Mindketten rendszeresen látogatják a Budapest Hospice-házat, segítenek a betegápolásban és ismertségükkel igyekeznek népszerűsíteni az alapítvány munkáját. A szervezet kisfilmjeit is önkéntesek készítették, ingyen dolgozott a szerkesztő, az operatőr, a vágó és a sminkes is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!