Hogyan küzdhető le a magány?

Első alkalommal rendeznek szimpóziumot a magány ellen Bécsben. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a jelenségre és felvegye a harcot ellene.

A március 1-jén a Wiener Ärztehausban (Orvosok Bécsi Háza) megrendezett szimpózium kezdeményezője a bécsi Bioenergetikai Intézet vezetője, Majda Moser, aki szerint a magány általában nem azonos az egyedülléttel, és számos megjelenési formája van.

A magányosságban szenvedő emberek fő jellemzője a karrierizmus, a hatalomvágy és a siker hajhászása; számukra egyre lényegtelenebbé válik a környezetük, és hajlamosak eltaposni a másikat, hogy jobban érezzék magukat. Ugyanakkor a magány tabunak számít siker- és teljesítményorientált társadalmunkban.

A magányosság rendszerint múltbeli eseményekre vezethető vissza, elsősorban traumatikus élményekben vagy az elismerés hiányában gyökerezik.

A gyógyítás első lépése a felismerés: sokszor ugyanis a magányosság áll a krónikus gerincbántalmak, az asztma vagy a gyakori fejfájások hátterében. Ilyen esetekben a terapeuta - a fizikai panaszokon túllépve - a páciensek lelkét kezdi el gyógyítani. Ha ugyanis sikerül áttörni a védekezésül kialakított páncélon, az emberek hirtelen megnyílnak és mesélni kezdenek. Ezt követően a terápia már arra koncentrál, hogy olyan eszközökkel, módszerekkel ruházza fel a betegeket, amelyek segítségével már maguk is úrrá tudnak lenni problémáikon.

A most megrendezett szimpózium célja, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét a jelenségre, és segítsen nekik a leküzdésében. Az ingyenes, nyilvános rendezvényen háziorvosok, telefonos segélyszolgálatok munkatársai, pszichológusok és pszichoterapeuták számolnak be mindennapi munkájuk során szerzett tapasztalataikról, és megvitatják a magányból kivezető utakat, terápiákat is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!