Hétvégén ismét átállítjuk az órákat

Vasárnap hajnalban ismét át kell állítanunk az órákat. Könnyen lehet, hogy ez az egyik utolsó óraátállítás, a tervek szerint ugyanis 2021-től eltörlik a nyári és téli időszámítás közötti váltást. A szakértő szerint ezt követően a téli időszámításnál kellene maradnunk.

Mint azt korábban megírtuk , az Európai Parlament idén márciusban a tavaszi és őszi, egyórás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az egyes tagállamok saját maguk dönthetnek arról, hogy a nyári vagy a téli időszámítást vezetik-e be tartósan. A Magyar Alvás Szövetség hétfőn kiadott közleménye szerint "a nemzeti döntési hatáskörbe utalt kérdéseket illetően hamarosan megkezdődik az egyeztetés, amelynek a végén - várhatóan 2021-ben - lesz eredmény." Ezzel együtt a szervezet egészségügyi szempontokra hivatkozva a téli időszámítás választását javasolja.

Vasárnap hajnalban egy órával visszaállítjuk az órákat
Vasárnap hajnalban egy órával visszaállítjuk az órákat. Fotó: iStock

Melyik időszámítást támogatják a meteorológusok? Részletek itt.

"A nyári időszámítás tulajdonképpen egy kitalált időzóna, amely alkalmas az emberi bioritmus megzavarására" - fogalmazott az InfoRádió megkeresésére G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Rámutatott, a cirkadián ritmus megzavarása jelentősen befolyásolja a biológiai funkciókat, a vérnyomást, a pulzusszámot, a testhőmérsékletet és a glükokortikoid hormonok szintjét is. "Azt az egyensúlyt, amely hosszú ideje meghatározta az emberi fejlődést, a biológiai érést, egészen sejtszintig, nem érdemes megzavarni" - hangsúlyozta a szakember.

Rámutatott a nyári időszámítással a korai kelést télen, sötétben is erőltető időszámítás lépne érvénybe. Magyarán például decemberben az első iskolai tanórák vagy munkaórák idején még teljes sötétség uralkodna kint. Hozzátette, a nyári időszámítás bevezetése csupán gazdasági racionalitáson alapszik.

Most vasárnap, október 27-én éppen a téli időszámításra állunk vissza. Vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszatekerni az órákat. A téli időszámítás 2020. március 29-ig tart. "Sok évezred év óta élünk olyan időbeosztás szerint, amelyben a tevékeny óráink súlypontja a természetes fénnyel szinkronizált, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg leginkább" - olvasható a Magyar Alvás Szövetség közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.