Gyakran dühös? Gyerekére is rossz hatással lehet!

A könnyen méregbe guruló szülők gyerekei maguk is hamar dühbe jönnek, és viselkedési problémáik is kialakulhatnak - állítják amerikai szakértők.

Az Oregon Állami Egyetem kutatása újabb szeletét tárta fel a genetika és az otthon környezet összefüggéseinek. Megfigyelésükbe 361 olyan családot vontak be, akik örökbefogadott gyermekeket neveltek, miközben a vér szerinti szülőket is vizsgálták.

Úgy tapasztalták, hogy ahol a szülők könnyen mérgesek lettek, ha gyermekük hibázott vagy ha a határokat feszegette, ott a gyerekek is negatív érzelmeket kezdtek közvetíteni, és maguk is hamar kijöttek a sodrukból. Ugyanakkor ehhez a genetika is hozzájárult: azok a gyermekek, akik ideges típusú szülőtől származtak, akkor is hasonlóan viselkedtek, ha az otthoni légkör amúgy nyugodt és szeretetteljes volt.

A tanulmány a Development and Psychopathology című folyóiratban jelent meg.

"Természetes, ha egy gyerek a határait próbálgatja. Ha azonban már kicsiként is folyamatosan negativitással találkozik, később nehezebben fogja tudni kordában tartani az érzelmeit" - mondta el a kutatás vezetője, Shannon Lipscomb. Természetesen a kisgyermekek dacos viselkedése rendszerint negatív érzelmek kimutatásával jár, viszont ennek eltúlzott mértéke oda vezethet, hogy a gyermek igen problémás magatartásúvá válik a későbbiekben.

Lipscomb szerint fontos tudatosítani a szülőkben, hogy a kisgyermekkor a mobilitás és az önállóság tanulásának kihívásokkal teli időszaka, amely a későbbi fejlődésre is kihatással van. A szülő feladata, hogy lehetőség szerint magabiztos és nyugodt maradjon, így gyermekét is erre a hozzáállásra tudja tanítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!