Genetikailag kódolt a tű- és injekció-fóbia

Legtöbben nem szeretünk injekciót kapni, a tűfóbiásoknak azonban lelassul a légzésük, remegnek az idegeik, sőt akár el is ájulhatnak tőle. Ez utóbbi különbözteti meg az injekciótól való rettegést a többi hasonló fóbiától.

"Ritkán tapasztani, hogy valaki elájul a magasban, vagy egy pók látványától. Ezért más a tűfóbia" - magyarázta Martin Anthony, a torontói Reyerson Egyetem pszichológiaprofesszora, egyben a Legyőzni az orvosi fóbiákat című könyv társszerzője.

Becslések szerint a komoly tűfóbiában szenvedők fele, a vértől rettegőknek pedig egyharmada veszítette már el eszméletét az orvosi rendelőben. A félelem már a tű gondolatától is megjelenhet, másokat a látvány vagy a helyiségben tapasztalható jellegzetes szag ijeszt meg. Egyesek csak mérsékelt szorongást éreznek, mások azonban olyan erősen rettegnek, hogy akár a kezelést is visszautasíthatják.

A tűtől való kismértékű félelem nem ritka, a komoly esetek azonban általában genetikusak. Az ebben szenvedők többségének van olyan a rokonságában - szülő, testvér vagy gyermek - aki hasonló szorongást él át. Az ő esetükben a félelem a vagus idegen keresztül szétárad a testben, szélesíti a vérlemezkéket, lelassítja a szívverést és csökkenti a vérnyomást. Legtöbbször egy kisgyermekkori rossz élmény is hozzájárul a tünetek felerősödéséhez.

Ilyen esetekben fontos lehet a pszichológiai kezelés, amely azonban nem kellemes. Az ájulásra hajlamosak megtanulhatják ellazítani az izmaikat, és megállítani vérnyomásuk süllyedését. Sokan maguk veszik kezükbe az irányítást, és az orvos felkeresése előtt begyógyszerezik magukat, ez azonban nem ajánlott módszer.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.