Genetikailag kódolt a kedvesség

A kedvesség és a barátságtalanság mértéke genetikailag meghatározott, elsősorban a nőknél - állítják skót kutatók.

Az Edinburghi Egyetem munkatársa, Gary Lewis ezer, egy- és kétpetéjű iker vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a génjeinkben van a jótékonykodásra vagy a kemény munkára való hajlandóság. Az egypetéjű ikrek ugyanazzal a génállománnyal rendelkeznek, ezért jó kísérleti alanyok. A kétpetéjűekkel való összehasonlítás során pedig fel lehet térképezni, hogy az egyéb hatások, mint például a környezet, mennyiben befolyásolják a velünk született személyiségjegyeket.

A kutatók a társadalmi szerepvállalásra való hajlandóságot vizsgálták, vagyis hogy az illető mennyire hajlandó ingyen túlórázni vagy magasabb adót fizetni, hogy ezzel segítsen más embereken. A résztvevőknek egy nullától tízig terjedő skálán kellett osztályozniuk, hogy ezek a tevékenységek mennyire jellemzőek rájuk.

"Eredményeink alapján az egypetéjű ikrek válaszai sokkal jobban hasonítottak egymáséra, mint a kétpetéjűeké. Ráadásul a különböző témák hasonló értékelést kaptak tőlük, tehát ha valaki aktív egy területen, valószínű, hogy egy másikon is az. Nők esetében elmondhatjuk, hogy a szociális viselkedés felerészben velük született, másik felerészben pedig a környezeti hatások alakítják. Férfiaknál azonban csak húsz százalék a genetikai meghatározottság, a többi tanult viselkedés" - magyarázza Lewis.

"Egyszerűen szólva azt mondhatjuk, hogy noha a környezeti hatások játsszák a döntő szerepet a személyiség kialakításában, a velünk született tulajdonságok sem elhanyagolhatóak. Ez fokozottan igaz a nők esetében" - tette hozzá Lewis.

A tanulmány a Biology Letter című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

A Dunántúlon a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!