Frusztráltak leszünk, ha nem csalhatunk?

Egy új tanulmány szerint az emberek frusztrálttá válnak és erőszakos videojátékokhoz menekülnek, ha elveszik tőlük a csalás vagy a lopás lehetőségét.

Korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy a pozitív célok elérésének megakadályozása az emberek többségénél frusztrációt okoz, ami nem meglepő, ám az új kutatás arra világított rá, hogy a tiltott viselkedésformák lehetőségeinek megakadályozása szintén frusztrációt eredményez. A kutatásból továbbá az is kiderült, hogy azok az emberek, akiket megakadályoztak a lopásban vagy a csalásban, nagyobb valószínűséggel vonzódnak az erőszakos videojátékokhoz.

"A kutatás során rávilágítottunk, hogy mi vált ki frusztrációt és Tesztünk segítségével megtudhatja, mennyire hajlamos a depresszióra! A kísérletben 120 férfi főiskolai hallgató vett részt, akiknek 30 perc alatt kellett kitölteniük egy történelemtesztet. A résztvevőknek azt mondták, hogy jól teljesítők jutalom gyanánt csokoládét vagy almát kaphatnak saját választásuk alapján. A teszteket lezárt borítékban osztották ki a résztvevőknek, de a hallgatók egyik fele olyan tesztet kapott, ami már eleve ki volt töltve, és 100 százalékosra volt értékelve. A teszteken nem szerepelt név, így a résztvevők könnyedén tudtak csalni.

Ám öt perc elteltével a kutatók bejöttek a terembe, és közölték a hallgatókkal, hogy véletlenül rossz teszteket osztottak ki, ezért mindenki visszaadta teszteket, de az újból kiosztott tesztek fele ismét csak hibátlanul ki volt töltve. Azok közül, akik első körben kitöltött tesztet kaptak, egyik felük most üres, másik felük ismét kitöltött tesztet kapott. A kutatók a kísérletben azoknak a résztvevőknek a reakcióit figyelték, akik első körben kitöltött, második körben azonban üres tesztet kaptak, tehát elvették tőlük a csalás lehetőségét.

Amíg a kutatók a tesztek kiértékelését végezték, a résztvevőket megkérték, hogy értékeljenek nyolc kitalált videojátékot, melyek közül négy erőszakos játék volt. A csalás lehetőségétől megfosztott hallgatók eredmények szerint jobban vonzódtak és szívesebben játszottak volna az agresszív játékokkal, mint azok, akik másodszor is csalni tudtak, vagy akiknek eleve nem volt csalási lehetőségük. Egy másik kísérletben a kutatók hasonló módszerekkel a csalás helyett a lopás lehetőségének elvételét vizsgálták, és ott is arra az eredményre jutottak, hogy a lopási lehetőség elvesztése frusztrációt és agressziót okoz. A tanulmány a című pszichológiai szakfolyóirat online kiadásában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.