Fogyjon olvasással!

Segíthet a testsúly csökkentésében vagy megtartásában a regényolvasás - legalábbis fiatal lányoknál.

Az elhízás egyre növekvő méreteket ölt a gyermekek körében is, amire mihamarabb megoldást kell találni - mondta el Alexandra C. Russell, negyed éves orvostanhallgató a Duke Egyetem Orvostudományi Karán. Szövetségi statisztikák szerint a 6-19 éves amerikai gyerekek 16 százaléka túlsúlyos, vagy kövér.

A vizsgálatba 9-13 év közötti súlyosan elhízott lányokat vontak be. 31-en közülük olyan könyvet kaptak, mely egy kövér lányról szól, aki fél elmenni az iskolai kirándulásra. A történet végén barátokra talál, javul az önbecsülése és megtanulja a testmozgás fontosságát. A gyerekek tényleg élvezik a könyvet, folytatta Russell, mivel a sok-sok lányszereplő közt mindenki talál olyat, akivel azonosulni tud. A visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak. A második csoportba sorolt 33 lány szintén kapott regényt, ám abban szó sem esett az egészséges életmódról, mindössze egy Párizsban eltűnt macskát kereső lányról szólt. A 17 fős harmadik csoport semmilyen könyvet nem olvasott. Hat hónappal később összehasonlították a három csoport testtömegindexét, és kiderült, hogy az első csoportban pozitív változás következett be: a 98 percentil értékről sikerült elérni a normális felső határát a 97 percentilt. A könyv tehát segített, ám egyelőre nem tudni, hogy hatása mennyi ideig tart.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!