Fogadunk, hogy ártalmas az egészségére!

A sport mérkőzésekre fogadást tenni és a tévében zajló valóságshow-kra szavazni árt az egészségnek és a boldogság ellen hat - állapította meg egy nemrégiben közzétett tanulmány.

Az Arizona Állami Egyetem kutatói 850 diák bevonásával kísérletet végeztek. A vizsgálat során azt találták, hogy akik a műsor előtt fogadást tettek, azok stresszesen nézték és kevésbé élvezték a közvetítést.

Akkor született meg a terv, hogy készítsenek egy ilyen felmérést, amikor a tévében a Survivor című műsor ment, és közben a kutatók közül Mandel-nek és Nowlis-nak feltűnt a kollégáik ideges viselkedése.

"Azzal, hogy valaki leteszi a voksát a műsor vagy meccs kimenetelére, elkötelezi magát. Az emberek nem szeretnek tévedni. Rosszabb érzés attól félni, hogy veszít a csapatunk, mint a valóságban megélni a veszítést"- nyilatkoztak a kutatók. "Aki a műsor alatt attól retteg, hogy mi lesz, ha elveszíti a fogadást, annak oda az estéje, az nem fogja jól érezni magát az egész közvetítés alatt."

A kísérlet lényege az volt, hogy különböző játékok végeredményét kellett megjósolni a résztvevőknek. A vizsgált személyek arra számítottak, hogy ha fogadást kötnek, akkor jobban fogják élvezni a játékot, de meglepő módon, ezzel ellentétes eredményről számoltak be.

"Sok vizsgálat kimutatta már, hogy az emberek képtelenek előre megjósolni a saját hangulatukat."

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy teljesen mindegy, hogy végül nyernek, vagy veszítenek, mindenképpen rosszat tett az embereknek, hogy fogadást kötöttek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!