Fóbiák foglyai: az evolúciós előny visszaüt

Mindenkinek lehetnek fóbiái, még az olyan hollywoodi hírességeknek is, mint Salma Hayek, aki egy nemrég adott interjú közben hirtelen kiesett a díva szerepből és zsigeri rettegés töltötte el, mert meglátott egy kígyót.

Az érzékszerveink által az agyba jutott jelek alapján a fóbiát aktiválhatja sok más, a fóbia forrásával tévesen azonosítható helyzet, élőlény vagy tárgy is, például a kígyóktól rettegők számára a kerti slag, vagy egy girbe-gurba, földre hullott ág is első ránézésre a rettegett csúszómászónak tetszik, így hasonlóan félelmet keltőnek tapasztalhatják.

A kutatók úgy vélik, a fóbiák forrásául szolgáló reakciók bizonyos fokig az emberi evolúció termékei, annak lenyomatai, amikor őseink számára a vadonban létfontosságú volt, hogy óvatosak legyenek a rájuk leselkedő ragadozókkal, mérgező állatokkal szemben, akiktől a félelem biztonságos távolban tartotta őket. A fóbiákkal diagnosztizáltak azonban nem úgy működnek, mint a normális emberek, akiknél - hogy maradjunk a kígyóknál - tudatosul, hogy a kígyó látványa egy ritka esemény, amely csakis arra az adott helyzetre jellemző, amelyben valóban találkozott az illető a csúszómászóval.

A fóbiával rendelkezők képtelenek elfelejteni az eset kapcsán érzett félelmet, és szinte folyamatos rettegésben maradnak. A szakemberek szerint a fóbiás betegekkel az a legnagyobb baj, hogy a legtöbben közülük soha nem keresnek segítséget, holott a fóbiák jelentős része remekül kezelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!