Felnőttkorban is áttérhet az egészséges életmódra!

Mindannyiunknak van olyan kevéssé egészséges, vagy egyenesen veszélyes szokásunk, melyek éveket vehetnek el az életünkből.

A legtöbbjük közismert, mint például a dohányzás és a helytelen táplálkozás. Az olyanok, mint a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása, vagy a védőoltások kihagyása már kevésbé nyilvánvalóak.

A körülmények, a motiválatlanság vagy a támogatás hiánya a legjobb igyekezetünket is hátráltathatják. Az American Journal of Medicine-ben nemrég megjelent tanulmány szerint azonban az emberek nagy része képes sikeresen beilleszteni az életébe az egészséges életmódot és szokásokat felnőtt korban is.

A tanulmány 15 708 felnőttet vizsgált, 45-64 év közöttieket. A résztvevők több mint 8 százaléka kezdett bele a legalább napi 5 alkalommal történő zöldség-és gyümölcsfogyasztásra, a heti legalább 2,5 órás testedzésbe, megőrizték súlyukat és leszoktak a dohányzásról.

Dr. Dana E. King, a tanulmány társszerzője, a Dél-Karolina Egyetem Orvosi Karának családorvostani tanszékvezetője szerint ez a négy jó szokás a jó egészség négy alappillére.

A tanulmány is bizonyította tézisét: akik változtattak az életmódjukon, azok körében csökkent a halálozás és a szívbetegségek kockázata. "Nem könnyű változtatni, a környezetünk pedig egyáltalán nem bátorító, ugyanakkor számos előnyünk származik belőle" - mondta King.

A dohányzás és a jelentős elhízás különösen veszélyesek, mivel számos betegséggel hozzák őket összefüggésbe, többek között a rákkal és a szívbetegségekkel. Ráadásul sokba is kerülnek a társadalombiztosítás számára.

A dohányzás miatt 96 milliárd dollárral, az elhízás miatt körülbelül 90 milliárd dollárral lesz soványabb a kassza. Az Amerikai Egészségügyért, valamint a Robert Wood Johnson Alapítvány jelentése szerint 2006 és 2008 között 23 amerikai államban nőtt az elhízottak száma. Míg az egészségügyi dolgozók fő célpontja a dohányzás és az elhízás, a betegek más módokon is javíthatják egészségi állapotukat.

Mary Jean Schumann nővér, az Amerikai Nővérszövetség vezetője elmondta, hogy a védőoltások költséghatékonyak és elősegítik a tökéletes egészségmegőrzést. Több mint húszféle betegség előzhető meg oltással, pl. a hepatitis-B, a torokgyík, a mumpsz és az influenza. Egy non-profit szervezet, a Nemzeti Fertőző Betegségek Alapítványa felmérést végzett, és kiderült, hogy csak kevesen tudják, melyek a felnőttek számára javasolt védőoltások, és csak az emberek fele tudja, hogyan terjednek a védőoltással megelőzhető betegségek.

Az egyszerű kockázatos viselkedési formák, mint például a sisak nélküli biciklizés, vagy az, ha nem csatoljuk be a biztonsági övet, kevésbé részletezett rossz szokások.

"Az emberek nem tekintik egészséggel kapcsolatos viselkedésformáknak ezeket, pedig erről van szó" - mondta Schumann, aki már számos olyan baleset áldozatát kezelte a sürgősségi részlegben, melyeket meg lehetett volna előzni.

Habár a józan paraszti ész azt sugallja, hogy az egészségtelen választások rossz következményekkel járhatnak, az emberek nehezen kapcsolják össze a kettőt.

Ha pedig ez sikerül is, a rossz beidegződéseket nehéz kiirtani. "Az embereket jó szándék vezérli, de nehezen változtatnak" - mondta Suzanne Havala Hobbs, az Észak-Karolina Egyetem Gillings Világ-közegészségügyi Karának klinikai adjunktusa.

A dinamikát olyan faktorok kombinációjának tulajdonítja, mint a városi és vidéki infrastruktúra melyek nem segítik elő a testmozgást; a fatalizmus, mely megakadályozza a reménytelennek látszó küzdelmek megvívását; a család és a barátok támogatásának hiánya.

Míg az egyének nem szólhatnak bele a városrendezésbe, a másik kettő csak rajtuk múlik. A fogyáshoz remek motiváció lehet az élvezetes testmozgás végzése az unalmas edzőtermi izzadás helyett. A szeretteink támogatása szintén a stratégia nélkülözhetetlen része, hiszen a leszokást vagy a fogyást családi üggyé teheti, ahelyett, hogy egyedül küszködnénk.

A taktikák ellenére néhányan kevesebb kihívással néznek szembe, mint mások. Dr. King tanulmányában a krónikus betegségre hajlamos emberek nem igyekeztek jobban változtatni. "Meg kell találnunk az igazi motiváló erőt, mivel az egészség javítása a legtöbbek számára elérhető. Az órát vissza lehet forgatni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!