Ezért ragaszkodnak az idősek a saját dolgaikhoz

50 éves kor után az emberek sokkal nehezebben szabadulnak meg már feleslegessé vált dolgaiktól - nagy valószínűség szerint azért, mert a régi dolgok kidobása mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő a számukra.

Amerikai kutatók szerint az egy életen át felhalmozott ingóságok és emlékek bár bizonyos mértékben örömet és biztonságérzetet jelenthetnek, a kor előrehaladtával teherként nehezedhetnek az idősebbekre. Egy országos felmérés tanúsága szerint ötvenéves kor után az emberek egyre kevésbé hajlamosak eladni, vagy jótékony célra adományozni feleslegessé vált ingóságaikat - valószínűleg azért, mert ez érzelmileg is fizikailag is egyre nehezebb a számukra.

"A felesleges tárgyak akadályozhatják az időseket, hogy olyan helyre költözzenek, ami kisebb, és sokkal inkább megfelel az igényeiknek" - nyilatkozta David Ekerdt, a Kansas Egyetem időskori központjának munkatársa. Bár mostanság már külön cégek foglalkoznak az idősek átköltöztetésével, eddig csak nagyon kevés derült ki arról, hogy vajon miért ragaszkodnak olyan nagyon az idősek azokhoz a dolgokhoz, amik egyáltalán nem szükségesek már az életvitelükhöz.

"Ez az első alkalom, hogy sikerült többet megtudnunk az idősek és a tárgyak közti kapcsolat mibenlétéről" - nyilatkozta Ekerdt. Ő és kollégái a Health and Retirement elnevezésű, 1992 óta évente végzett felmérés 2010-es adatait felhasználva készítették el kutatásukat. Ebben az évben 22 ezren töltötték ki a kérdőívet, amiben az ingóságokra vonatkozó kérdések is helyet kaptak.

Az idősek gyakran válnak gyűjtögetővé (Fotó: Europress)

Az eredmények szerint a 70 év felettiek körében 30 százalék volt azoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint az elmúlt egy évben semmit nem tettek azért, hogy megszabaduljanak felesleges tárgyaikról, és 80 százalék azoké, akik az elmúlt egy évben semmilyen tárgyukon nem adtak túl. Ennek ellenére ebben a korcsoportban a megkérdezettek fele gondolta úgy, hogy túl sok ingósággal rendelkezik. Az 50 és 59 év közöttiek 56 százaléka, és a 70 és 79 év közöttiek 62 százaléka vélte úgy, hogy túl sok felesleges tárgya van otthon.

De akkor vajon miért nem szabadulnak meg az idősek a felesleges porfogóktól? Ekerdt szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az című orvosi szaklapban olvashatnak az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!