Ezért hazudunk a terapeutánknak

Bár a sikeres terápia egyik kulcsa az őszinteség, sokakkal előfordul, hogy hazudnak a velük szemben ülő szakembernek. Mi lehet ennek az oka?

"Megértem azokat, akik ezt csinálják, hiszen korábban én is elrejtettem a legmélyebb titkaimat a terapeutám elől. Akkor jöttem rá, mennyire megnehezíti a közös munkát a hazudozás, amikor én is terapeuta lettem" - írja a psychologytoday.com -on megjelent cikkében Kaitlin Kertesz klinikai szociális munkás.

Ahogy azt a szakember kiemeli, a terápiás ülés remek alkalom arra, hogy elgondolkodjunk életünk legintimebb részletein. Mindennek során a terapeuta a vezetőnk, az ő dolga, hogy akkor is továbblendítsen minket, ha már nem látunk kiutat jelenlegi helyzetünkből. Vannak azonban, akik ahelyett, hogy minden addig a szekrényben rejtegetett csontvázat felfednének, inkább csak a legszalonképesebb részleteket osztják meg a beszélgetések alkalmával. De miért hazudnak az emberek a terapeutájuknak?

Ha hazudunk a terapeutánknak, az megnehezíti a közös munkát.
Ha hazudunk a terapeutánknak, az megnehezíti a közös munkát. Fotó: Getty Images

Szégyen és nyereségvágy

Kertesz szerint az egyik leggyakoribb ok a szégyen: túlságosan kínosnak, zavarba ejtőnek érzünk bizonyos eseményeket ahhoz, hogy megnyíljunk velük kapcsolatban, és félünk, hogy elítélnek, lenéznek minket, így inkább hallgatunk. A szakember azt írja, a legtöbb esetben olyan történések miatt érzünk szégyent, amikről úgy gondoljuk - akár így van, akár nem -, hogy a mi hibánk.

Hogyan váljunk meg a pszichológusunktól ?

Ugyancsak gyakori, hogy valaki azért hazudik, mert azt érzi, nincs olyan kapcsolatban a terapeutájával, amely indokolná a teljes őszinteséget. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy terapeutánk nem ítélkezik felettünk, hanem biztonságos és nyugodt közeget teremt, ahol bármi szóba kerülhet, sokkal könnyebben megnyílunk. Ha ez nincs meg, a hazugság veszélytelenebbnek tűnik, mint az önfeltárással járó sebezhetőség, szögezi le Kertesz.

Olyanok is vannak, akik - fogalmazzunk úgy - nyereségvágyból nem mondanak igazat a terápiás ülésen. Az esetek nagy részében a terápiának nem kell egy egész életen át tartania: a terapeuta figyeli, mennyit fejlődünk, alakulunk, változunk, és ha a látottak, tapasztaltak alapján úgy ítéli meg, hogy elértük a kitűzött célt, elenged minket. Sokan úgy gondolják, felgyorsíthatják ezt a folyamatot azzal, ha hazudnak, ferdítenek.

Mint azt Kertesz hangsúlyozza, a terápián mondottak valóságtartalma befolyásolja a terápia hatékonyságát: vagyis ha elhallgatunk, megszépítünk valamit, saját gyógyulásunkat akadályozzuk. "Azzal, hogy őszinték vagyunk, lehetővé tesszük a terapeutának, hogy a legsötétebb időkben is az oldalunkon legyen, és támogasson minket a változás felé vezető úton" - így a szakember, aki még egy fontos dologra felhívta a figyelmet.

"Ahhoz, hogy mély, bizalommal teli kapcsolat alakuljon ki a terapeutánkkal, időre van szükség. Ne legyünk tehát türelmetlenek: adjuk meg a lehetőséget, hogy kibontakozzon, megszilárduljon a kötelék. Ha túlságosan sietünk, és kötelességből már az első alkalommal megnyílunk, rossz élmény kapcsolódik majd az őszinteséghez, aminek számtalan negatív következménye lehet."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!