Előléptetik? Árthat az egészségének!

Miközben közel 13 millió amerikai került az utcára nemrég a gazdasági válság következtében, a még beosztásban lévőknek is van miért aggódniuk: az előléptetés ugyanis árthat az egészségnek.

Brit kutatók szerint az előléptetés után egy emberre átlagosan 10 százalékkal nagyobb lelki nyomás nehezedik, mint annak előtte, és legtöbbször még a korábbinál is kevesebb időt fordít az egészségére.

"Az előléptetés egyáltalán nem olyan jó dolog, mint azt sokan képzelik. Kutatásaink szerint a mentális állapot jelentősen leromlik az egyes előléptetések után - nyilatkozta Chris Boyce, a Warwick Egyetem kutatója - Ezen kívül az előléptetettek hajlamosak még az addiginál is kevesebb időt fordítani egészségük megőrzésére (orvosi vizitek, egészséges életmód), ami csak tovább ront az állapotukon."

Korábbi kutatásokból egyértelműen kiderült, mennyire veszélyes is lehet a stressz, hiszen gyengíti az immunrendszert, így a különböző betegségek, kezdve a banális náthától a különböző ráktípusokig, sokkal könnyebben betegítenek meg minket. A stressz ezen kívül jelentősen rontja a memóriát is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!