Egyedül, vagy a párunkkal alszunk jobban?

Azt gondolhatnánk, hogy azok éjszakája a legpihentetőbb, akik az egész ágyat kisajátíthatják maguknak. Egy frissen publikált kutatás szerint ugyanakkor jobban alszanak azok, akik a párjuk mellett hajtják álomra a fejüket.

Kétségtelenül kényelmes tud lenni az, ha egy széles franciaágy minden négyzetmétere a mi pihenésünket szolgálja. Azt gondolhatnánk, hogy aki egyedül fekszik egy ágyon, az nyugodtabban alszik és kipihentebben is ébred, mint az, aki megosztja azt a párjával. A Medical Xpress oldalán is közzétett, új tanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy a partnerükkel egy ágyban több időt pihennek és kevésbé érzik magukat napközben fáradtnak.

A párunk közelsége biztonságérzetet ad

Michael Grandner, az Arizonai Egyetem alvás- és egészségkutatási programjának igazgatója szerint annak ellenére is pozitív hatással lehet az alvásunkra a párunk közelsége, hogy az esetleg a szokásosnál is többet forgolódik, esetleg horkol. A tanulmányhoz a kutatók 1007 pennsylvaniai felnőtt adatait használták fel, akik rendszeresen beszámoltak az éjszakai pihenésükről és az általános energiaszintjükről. Az eredményekből az látszik, hogy az ágyukat a partnerükkel megosztók gyorsabban aludtak el, hosszabb ideig pihentek és kisebb volt náluk az alvási apnoé kockázata is.

alvás, alvászavar
Pozitív hatással van az alvásminőségünkre a párunk közelsége. Fotó: Getty Images

Ugyanez a hatás már nem érvényesül, ha a gyermek fekszik be a szülő mellé az ágyba: a kutatók szerint azok a résztvevők, akik sok éjszakát együtt töltöttek a gyermekükkel, összességében fáradtabbak és stresszesebbek voltak napközben és az alvási apnoé is gyakrabban jelentkezett náluk. A kutatók szerint ebben több dolog is szerepet játszhat, a gyerekek például nyugtalanabbul alszanak és többet mocorognak éjszaka, de a szülők alvása is felületesebb lehet azért, mert állandóan ellenőrzik, hogy például megfelelően be van-e takarva a gyermekük.

A laboratóriumi körülmények között elvégzett vizsgálatok rendszerint arra az eredményre jutottak, hogy az ágyukat párjukkal megosztó emberek felületesebben aludtak. A szakemberek szerint előfordulhat, hogy a jobb alvást –pontosabban annak érzetét – a párunk közelsége miatti biztonságérzet eredményezi. Az ennek hatására érzett nyugalom pedig ellensúlyozza azt, hogy a másik időnként az ágy széléig szorít ki minket, lehúzza rólunk a takarót, vagy esetleg hangosan horkol.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!