Családja bízik Toller felépülésében

Nincs változás Toller László egészségi állapotában, a tavaly júniusban autóbalesetet szenvedett pécsi politikus továbbra is kómában van. Az 57 éves Toller a fejsérülése miatt nem nyerte vissza eszméletét, s bár a szeme gyakran nyitva van, kommunikálni ilyenkor sem tud. Mindezt a politikus felesége, Toller Tünde mondta el, aki kórházi kezelés után hónapok óta otthon ápolja férjét.

Toller - akit tavaly áprilisban negyedszer választottak meg Pécs országgyűlési képviselőjévé - a baleset után is megkapja teljes képviselői fizetését, s az ehhez járó költségtérítést. Az elmúlt hetekben egyre több támadás érte a képviselők több százezer forintos költségtérítését. A honatyák ugyanis ezt a pénzt valós költségeik igazolása nélkül, járulékmentesen vehetik fel. Toller Lászlót és feleségét azért érte támadás, mivel a másfél éve ágyhoz kötött politikus képviselői munkát nem végez, így képviselői költségei sem lehetnek. (A tegnapi Magyar Nemzet szerint ez utóbbi összeg Toller esetében szeptemberben 287 040 forint volt.) Toller azonban az állapota miatt nem tud lemondani a költségtérítésről, felesége pedig ezt nem teheti meg, mivel ehhez nincs joga.

Toller egyébként akkor veszítené el parlamenti fizetését, ha cselekvőképtelenné nyilvánítanák, s azzal elveszítené a mandátumát is. Ezt az ügyészségen kezdeményezhetnék a politikus családtagjai, párttársai, de az eljárást elindíthatja akár egy ellenzéki politikus vagy akár egy "civil" magánszemély is. Ha a cselekvőképtelenné nyilvánítás megtörténik, akkor Toller megüresedett helyéért időközi választást írnak ki.

Toller Tünde azt mondta: a család bízik Toller felépülésében, ezért nem kívánják a politikus cselekvőképtelenségét megállapíttatni. Az MSZP nem érdekelt abban, hogy Toller elveszítse a mandátumát, miután egy időközi voksolás végső kimenetele nem biztos, hogy most is a szocialisták sikerével zárulna. Az ellenzék pedig tart attól, hogy ha kezdeményezi az eljárást, akkor azt a választók embertelennek ítélik, s ez akár voksokban is megmutatkozhat. Így egyelőre Toller képviselő marad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!