"A beszédnek rengeteg zenei aspektusa van, ami elsősorban a ritmusváltozásban, a hangmagasságban és a beszélő hangerejében nyilvánul meg. A beszélő hangneme segíthet meghatározni, hogy az adott mondat kérdés vagy kijelentés, vagy hogy egy adott kifejezés félelmet vagy szomorúságot tükröz. A rossz zenei hallással élőknek általában gondot okoz a beszéd érzelmi hangnemének felismerése" - nyilatkozta dr. Bill Thompson, a Macquarie Egyetem munkatársa.
A című szaklapban publikált kutatás során a tudósok megvizsgálták, mennyire képesek a dallamsüket emberek felismerni a különböző érzelmeket csak a beszéd alapján. Az eredmények szerint a nem amúziásokkal összehasonlítva a dallamsüketek 20 százalékkal rosszabbul ismerik fel a beszédben rejlő érzelmi töltetet. Ennek az a legfőbb oka, hogy az érzelmi töltet általában összefügg a hangmagasság megváltozásával, amit az amúziások nem képesek észlelni. Amikor az érzelmi töltet másként, mondjuk, a hangerő megváltozásában nyilvánul meg, akkor a dallamsüketeknek sem okoz gondot az érzelmi jelleg meghatározása.
"A résztvevőknek általában a hangmagasság megváltozásával kifejezésre juttatott érzelmekkel gyűlt meg a bajuk. Sokan összekeverték az ideges és a félelemet teli, valamint a szomorú és gyengéd beszédrészleteket, mivel ezek hangvétele hasonló" - mondta Thompson. Az amúziás résztvevőknek főként akkor okozott gondot az érzelmi töltet felismerése, ha csak a beszédet hallották, ezek az emberek ugyanis nagyrészt az arckifejezésekből és gesztusokból olvassák ki az érzelmeket. "Ezek az emberek sokszor nem ismerik fel a szarkazmust és a kétértelműségeket, ez pedig befolyásolhatja a szociális interakcióikat" - magyarázta Thompson.
A kutatók szerint az amúziás emberek különböző stratégiákat fejlesztenek ki fogyatékosságuk kompenzálására, így például sokkal jobban figyelnek a vizuális jelekre, például a beszélő arckifejezésére. "Ez bizonyos esetekben még előnyhöz is juttathatja őket más emberekhez képest" - vélekedett a tudós. "A mostani kutatás egyértelműen alátámasztja az elképzelést, amely szerint a zene és a beszéd ugyanazt az akusztikai kódrendszert alkalmazza az érzelmi kommunikációra. Úgy tűnik, Darwinnak igaza volt és a zene valamint a beszéd valóban közös evolúciós gyökerekkel rendelkeznek."
