Bemehet a farkasok közé és medvéket etethet ezen a különleges napon

Leküzdheti félelmét és segítheti gyermeke pszichés fejlődését, ha részt vesz a Veresegyházi Medveotthon Állatok Világnapi programjában.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga már évek óta támogatja a medvéket és farkasokat, mert azt vallja, hogy a következő generációnak meg kell ismerkedni a vadállatokkal, természettel, hiszen ezzel is elősegíthető pszichés fejlődésük és talán elérhető, hogy a természet óvása, nem pedig a pusztítás lesz divatos a fiatalok között.

Az Állatok Világnapja alkalmából idén október 10-11-én gyerekek és felnőttek együtt hívják fel a figyelmet a vadon élő állatok védelmére, és tiltakoznak pusztításuk ellen.

Ehhez illeszkedik az idei programsorozat, amely délelőtt 10 órakor kezdődik a Versegyházi Medveotthonban:

- Horkai Zoltán állatkoordinátor, (akinek állatai rendkívül sok filmben szerepeltek már) szelíd farkasaival rövid etológiai előadást tart, melynek során a szerencsésebbek bemerészkedhetnek a farkasok közé, és megsimogathatják az állatokat! A bemutató végén Horkai Zoltán általában kihoz egy farkast, akit a gyerekek is megsimogathatnak. Ez az élmény életre szóló!

- Az egyre népszerűbb hüllőtartás miatt a "Hüllőmentők" tartanak életmód bemutatót.

- A Cerberos Kutyaiskola (mely nehezen kezelhető kutyák kiképzésével is foglalkozik) engedelmességi és csibészelős elfogót mutat be.

- Szokatlan és érdekes látványosság lehet a solymászok bemutatója, és ha az adottságok kedvezőek, akkor reptetés is lesz.

- A nap során lehetőség lesz gyermeklovagoltatásra, kisvonaton utazásra a medveotthon körül, és rendeznek gyermekrajz-versenyt is. Ezen kívül arcfestés, kézműves foglalkozások, ugrálóvár és egyéb gyermekprogramok várják a látogatókat.

- Árva vagy befogatott állatok örökbefogadására is lehetőség lesz.

- A látogatók hozhatnak almát és mézet (a méz kínálásához hosszú nyelű fakanalat) a medvéknek, akik lelkesen állnak sorba a kerítés előtt és hálásan fogadják az édességet, miközben pózolnak a fényképezőgépeknek és kameráknak, vagy éppen a tóban úszkálnak.

(Helyben is vásárolható méz, és van ingyenesen kölcsönözhető fakanál is.)

A vonattal érkezőknek az Ivacs megállónál kell leszállni, a Veresegyházi Medveotthon 1600 méterre van, az út ki van táblázva.

Az állatvédők vallják: már gyerekkorban meg kell tanulni, hogy az állatokat gondozni és tisztelni kell. Az emberek önmagukat tisztelik meg azáltal, hogy az állatokat nem bántják, hogy vigyáznak rájuk. Épp ezért a Fehérkereszt Állatvédő Liga óvodák számára is szervez foglalkozásokat és készített oktatóanyagokat, amellyel játékos formában ismertetik meg a gyerekekkel az állattartók felelősségét.

"Elkerülhetetlen a szemléletformálás, a következő nemzedékek tudatosabb életre nevelése, a valóság megismertetése, az állatok és a természet tiszteletének átadása" - erre is fel szeretnék hívni az emberek, és a döntéshozók figyelmét az Állatok Világnapján.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga kiemelkedően közhasznú alapítvány, tagja az Állatvédelmi Világszövetségnek (WSPA) és az Angol Királyi Állatvédő Egyesületnek (RSPCA).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!