Beetetik a gyerekeket

A húsz legnépszerűbb gyermekműsorhoz kapcsolódóan 18-szor annyi egészségtelen ételt reklámoznak, mint a sikeres felnőtt programok alatt - számolnak be a Sydney Egyetem kutatói.

Ez volt az első tanulmány, mely megvizsgálta az ausztrál gyermekközönséget megcélzó, meggyőző marketingtechnikákat használó reklámokat. Arra is rájöttek, hogy kétszer olyan gyakran szerepelnek ezekben a hirdetésekben rajzfilmfigurák vagy híres emberek.

A tanulmányt a Sydney Egyetem tudósai vezették az NSW Túlsúly- és Elhízásközpontjában.

"A meggyőző marketingtechnikát főként az egészségtelen ételek reklámozására használják, óránként legalább három hasonló kerül a képernyőre. A legnépszerűbb gyermekműsorok alatt kínálják a termékeket" - mondta az egyik kutató, Lesley King. "A csokoládét, süteményeket, gyorséttermeket és magas cukortartalmú reggeliző pelyheket kínáló hirdetések töltik ki a reklámidő legnagyobb részét."

King elmondta, hogy habár a meggyőző marketingtechnika használata egyértelműen a gyermekek figyelmének felkeltését célozza, az Ausztrál Kommunikációs és Médiahatóság által nemrégiben kiadott gyermektelevíziózási előírások nem csökkentik hatékonyan ezt a jelenséget. "Az előírások csak bizonyos kategóriákba sorolt műsorok esetében korlátozzák a rajzfilmfigurák illetve hírességek szereplését, de a legtöbb gyerek nem ezeket az adásokat nézi. Abban az időszakban kellene korlátozni a meggyőző marketingtechnikák alkalmazását, amikor a gyermekek valóban a képernyő előtt ülnek: akár este 9-ig, 10-ig is. A kereskedelmi csatornákon futó, gyermekek körében népszerű műsorokat nem fedik le az előírások."

A tanulmány során megvizsgálták Sydney három kereskedelmi adóján futó 20 201 reklámot, 2006-ban és 2007-ben is egy-egy héten keresztül. Felmérték az ételreklámok mennyiségét és a reklámozás módszerét abban az időszakban, amikor a gyermekek a legtöbbet néznek tévét, illetve a legnépszerűbb gyermekműsorok futnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!