Babonásak a britek?

A britek csaknem fele bizarr rituálékat követ a jó szerencséjük érdekében - fedte fel egy tanulmány.

Az Egyesült Királyság több millió lakója annyira babonás, hogy fadarabokat fogdosnak és nem sétálnak át a létrák alatt, - állítják a National Lottery által készített felmérés készítői. A szerencsétlenségek elkerülésére is igen meghökkentő módszereket vetnek be: szerencse-ruhadarabokat hordanak, nem lépnek rá három csatornatetőre és minden hónap első hétfőjén azt mondják: "fehér nyúl".

Az emberek harmada úgy véli, hogy nem szerencsés a házon belül kinyitni az esernyőnket. Tízből négyen rendszeresen fadarabokat fogdosnak, az emberek fele pedig sosem megy át létra alatt. Ugyanennyien mindig kívánnak valamit, miközben elfújják a gyertyákat a születésnapi tortájukon. Egyharmaduk átdobja a kiömlött sót a bal válla fölött, illetve mindig tesznek egy kevés pénzt az ajándéknak szánt tárcába.

A 3 000 ember bevonásával készítették felmérésből az is kiderült, hogy 38 százalékuk rendszeresen keresztbe teszi az ujjait, ötödük nem előz meg másokat a lépcsőn, tízből egy pedig nem lép rá a járda repedéseire. Háromnegyed részük tisztában van azzal, hogy ezek a babonák valószínűleg semmit sem érnek, de ennek ellenére élnek vele, "a biztonság kedvéért".

"Azonban nem kell annyira rohanni, hogy leszokjunk ezekről" - idézte a National Lottery szóvivőjét a Daily Express. "A lottómilliomosok közt végzett felmérés során több mint egyharmaduk ismerte el, hogy jelet kapott a rá váró nyeremény előtt, minden tizedik pedig szerencsehozó talizmánnak rendelkezik. Ha olyan helyzetbe kerülünk, melynek bizonytalan a kimenetele, olyan rituálékhoz fordulunk, melyekről azt hisszük, hogy korábbi sikereinkben közre játszottak. Ezek a babonák megnyugtatást adnak a nehéz időkben, csökkentik a stresszt" - mondta a felmérés kapcsán Bruce Hood professzor, a Miért hiszünk a hihetetlenben? c. könyv szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!