Az idősebbeknek többet kellene aludniuk

Az idősebbeknek nagyjából ugyanannyi alvásra van szükségük, mint a fiatalabb felnőtteknek: 7-9 órára naponta, nem igaz tehát, hogy ők kevesebb alvással is beérik.

Sajnos sok idős ember nem alszik annyit, amennyit kellene, mert nehezen tudnak elaludni.

A 65 éven felüliek körében végzett tanulmány szerint a férfiak 13 százalékának, a nők 36 százalékának 30 percnél is több időt vesz igénybe, hogy elaludjanak. Gyakran előfordul az is, hogy nem alszanak elég mélyen, vagy többször felébrednek egy éjszaka folyamán, ettől lehet az, hogy napközben is szunyókálnak. A napirend is megváltozhat az öregedéssel. Korábban álmosodnak el, és korábban kelnek fel reggel is. Sok ember úgy véli, hogy a rossz alvás az öregedéssel jár együtt, de ez nem így van. Az alvási szokások változnak ugyan, de az alvászavarok és a fáradtan ébredés nem normális folyamatok. Ha nem tud rendesen aludni, keresse fel orvosát, vagy egy specialistát.

Néhány tipp a jobb alvásért:

Mindig ugyanakkor feküdjön le és keljen fel, még hétvégén is. Ha ragaszkodik a rendszerességhez, akkor szinkronban maradhat a szervezete belső órájával, melyet a napfény szabályoz. Próbálja ki, hogy nem szunyókál napközben - ilyenkor lehet, hogy nem álmosodik el eléggé estére.

Próbáljon mozogni minden nap. A rendszeres testedzés javítja az alvás minőségét, és segíti a mélyebb alvást. Lefekvés előtt legalább három órával már ne edzzen.

Minden délután menjen ki a természetes fényre.

Figyeljen oda arra, mit eszik. Késői időpontban már ne fogyasszon koffeines italokat. A koffein egy stimuláns, és ébren tart. Ha lefekvés előtt nassolni szokott, egy meleg ital és néhány szem keksz megteszi.

Ne az alkoholtól és a cigarettától akarjon elaludni. Már egy kevéske alkohol is megzavarhatja az alvást. A dohányzás több szempontból is veszélyes, például, ha égő cigarettával a kezünkben alszunk el. Ráadásul a nikotin is stimuláns szer.

Aludjon biztonságos és kényelmes helyen. Zárja be az összes ajtót, kapcsolja be a füstjelzőt minden emeleten. Segíthet egy könnyen lekapcsolható asztali lámpa, és ha a telefon is az ágy mellett van.

A szoba legyen sötét, jól szellőző és lehetőleg csendes. Alakítson ki szokásrendszert. Minden este tegye ugyanazt, hogy lenyugvásra késztesse szervezetét. Néhányan megnézik az esti híradót, olvasnak, vagy forró fürdőt vesznek.

A hálószobát csak alvásra használja. Ha lekapcsolta a lámpát, adjon magának 15 percet az elalvásra. Ha ezután még mindig ébren van, és nem álmos, keljen fel. Ha újra elálmosodik, akkor feküdjön vissza.

Ne aggódjon az elalvás miatt. Néhány embernek a mentális játékok segítenek. Például képzelje azt, hogy már csak 5 perce van addig, hogy felkeljen, és még néhány szemhunyásnyit aludni szeretne. Ha 2-3 hétnél tovább is fennáll az alvászavar, és emiatt napközben nem tudja ellátni a feladatát, forduljon orvoshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!