Az életközépi válság nem is létezik?

Dr. Nick Haslam, a Melbourne-i Egyetem professzora szerint az életközépi válság csupán egy mítosz, valójában az emberek ekkor a boldogság és a növekedés addig nem ismert dimenziójába lépnek.

Létezik egyáltalán?

Az életközépi válság (angol nevén midlife crisis) a harmincas és hetvenes éveink közt köszönthet be az életünkbe, és sokkal bizonytalanabbá, elégedetlenebbé tehet bennünket az életünk egyes területein elért eredményeinkkel. Már ha létezik egyáltalán ez a jelenség.

Az életközépi válság nem is létezik?
Valójában nem is létezik az életközépi válság?

Egy ausztrál tudós, a Melbourne-i Egyetemen tanító Dr. Nick Haslam szerint ugyanis ez az időszak a növekedés és a boldogság új dimenzióit nyitja meg az emberek számára, és éppen érettebb felnőttként válunk elégedettebbekké, magabiztosabbakká, erősebbekké, és minden korábbinál pozitívabban láthatjuk a világot.

A világ 40 éves nőinek nagy csoportja mondja: ne aggódjunk, pont ott vagyunk, ahol lennünk kell. Emiatt az 5 dolog miatt például már nem kell aggódnunk 40 év felett.

Krízis bármikor adódhat

Dr. Haslam szerint krízisekkel az életünk szinte bármely szakaszában számolnunk kell, ami adódhat egy szerettünk elvesztéséből, munkanélküliségből, megélhetési problémákból, válásból, költözésből vagy bármi egyébből is. Sőt, a szakember szerint már a középkorúság meghatározása is problematikus. Ezt támasztja alá egy 2009-es svájci tanulmány is, melynek szerzői arra jutottak, hogy minél idősebbek vagyunk, annál későbbre datáljuk a középkorúságunk, illetve az életközépi válság beköszöntét.

Mikor kezd öregedni az emberi agy?

Mint oly sok mindenről, erről is megoszlik a tudósok véleménye. Egy korábbi kutatás szerint a negyvenedik életév betöltése után minden évtizedben nagyjából 5 százalékkal csökken az agy tömege. Egy 2017-es kutatás szerint viszont ez az öregedés már 25 évesen megkezdődik. Ugyanis az agy-gerincvelői folyadék (CSF) áramlása már a húszas éveink közepén lassulni kezd. Ennek a folyadéknak a mozgása a légzéshez és a pulzushoz is kapcsolódik, de sokan a sclerosis multiplex és a magas vérnyomás kialakulásához is kötik. Az Imperial College London kutatói pedig arra jutottak, hogy az agy szürkeállománya a középkorúaknál kezd el zsugorodni, a fehérállomány pedig negyvenéves korunk körül.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.