Az alváshiány is rombolja az immundrendszert

A súlyos alváshiány ugyanolyan reakcióra bírja szervezetünk védekező rendszerét, mint a feszültségnek való kitettség - derül ki egy nemrég közölt tanulmányból.

Holland és brit kutatók 15 egészséges fiatal férfi normál és alváshiányos állapotban mért fehérvérsejtszámát összehasonlítva arra jutottak, hogy a nappalok és az éjszakák időciklusára érzékeny granulociták nagyobb számban voltak jelen a pihenés nélkülözésekor, elsősorban éjjel.

"További munkák tárhatják majd föl a molekulán belül lejátszódó folyamatokat, amelyek a jelenséget kiváltják. Az azonnali stresszválasz megismerése fejlődést hozhat a krónikus alváshiánnyal járó betegségek kezelésében" - nyilatkozta dr. Katrin Ackermann professzor, a kutatás vezetője. "Ha több adattal sikerül alátámasztani eredményeinket, megváltozhat a kapcsolódó kórképek terápiájának gyakorlata, illetve csökkenhet a foglalkozásból, például a váltott műszakban végzett munkából eredő egészségügyi kockázatok mértéke" - fűzte hozzá.

Korábbi tanulmányok az elégtelen mennyiségű és minőségű alvást olyan betegségek előfordulásának fokozásához társították, mint az elhízás, a diabétesz, illetve a magas vérnyomás. Arra is kitér a szakirodalom, hogy az alvás segít az immunrendszer egyensúlyának fenntartásában, így a pihenés nélkülözése zavarokat idézhet elő.

Jelen kutatás egy héten át napi nyolc óra alvás mellett vizsgálta a résztvevők fehérvérsejtszámát, akik legalább 15 percig tartózkodtak természetes fényben az ébredést követő másfél órán belül. Koffein, alkohol és gyógyszerek használata tilos volt az utolsó három napon. Mindezek hatására a megfigyelt személyek biológiai órája stabilizálódott, az esetleges korábbi alváshiányuk pedig jelentősen visszaszorult a laboratóriumi vizsgálat előtt.

A második szakaszban 29 órányi ébrenlét után történt vérvétel. "A granulociták azonnal válaszoltak az alváshiány okozta stresszre, éppen úgy, ahogy az más jellegű feszültség esetén történik" - mondta a rotterdami Erasmus Egyetemen tevékenykedő Ackermann professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.