Árt a kreativitásnak a túlzott koncentráció

Bár kreatív emberek esetében az intenzív koncentráció segíthet a célok elérésben, a legújabb kutatások szerint a túlzott összpontosítás gátolhatja a rugalmas gondolkodást.

A Northwestern Egyetem vizsgálataiban 74 egyetemista vett részt, akik vagy rendkívül magas, vagy rendkívül alacsony pontszámot értek el a különböző kreatív területeken való jártasságot (írás, zene , főzés, tudomány) felmérő kérdőíveken. Minden egyes résztvevő egy 128 feladatból álló kérdéssort kapott: a feladatok vagy egy nagyobb kép, vagy a képen látható apró részletek beazonosításából álltak. A feladatok során az egyetemistáknak rövid idő, egy-egy másodperc alatt kellett figyelmüket a részletekről a nagyobb képekre irányítaniuk.

A tudósok rájöttek, hogy a kreatívabb résztvevők sokkal több hibát vétettek a teszt során (9 hibaszázalék), mint a kevésbé kreatív hallgatók (2 hibaszázalék). Ez az összefüggés azok után is megmaradt, hogy a tudósok olyan tényezőket is figyelembe vették, mint az intelligencia és a reakcióidő.

Vannak szakértők, akik szerint a kreativitás részben azon múlik, mennyire képes valaki a figyelmét a részletekről a nagyobb képre terelni egy-egy feladat során. A mostani kutatási eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy a bizonyos kreatív területeken sikeres emberek annyira a részletekre koncentrálnak, hogy nehézséget okoz számukra, ha hirtelen váltani kell.

A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklapban olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.