Anya, vagy gyerekkereskedő?

Vajna Éva kilenc gyerekéből egyet sem nevel, büntetőper folyik ellene két fia eladásáért. Három hete újabb kisfiút szült, de a kórház nem akarja odaadni neki. Ő minden követ megmozgat, hogy megkaphassa Bencét.

- Bence tervezett gyerek, és akarjuk őt! - fakad ki Vajna Éva a Jahn Ferenc Kórház udvarán. Itt születetett meg - a vártnál két hónappal korábban - kilencedik gyermeke. A 29 éves nőt Dani fiának eladása miatt ( Terry Black neveli) jogerősen egy év tíz hónap felfüggesztett fogházra ítélték. Azóta újabb két fia eladásával is megvádolták.

- Tavaly szabadultam a második gyerekkereskedelmi ügyem miatt az egyéves előzetes letartóztatásból. Utána ismertem meg Pétert, akivel végre családot akarunk. Bence, a fiunk, korábban érkezett a vártnál: két kiló húsz dekával jött világra, inkubátorba került. Ebben a kórházban jól emlékeznek rám, már öt gyermekemet szültem itt. Terry Black is innen vitte haza Danit. Most kerek-perec megmondták: nekem nem adják ki Bencét, mert úgysem tudnék gondoskodni róla. Meg sem foghattam, és a tejem sem kell - magyarázza az asszony. Állítja, hogy az összes fiát, lányát szereti, s a legtöbb jó helyen van. Különösen azok, akiket ő "helyezett" el.

A Fővárosi Bíróság tavalyelőtti, jogerős ítéletében a Vajna családot - apa, anya, nagymama - egy és két év közötti fogházbüntetésre ítélte felfüggesztve, mert Daniért először öt-, majd hárommillió-hétszázezer forintot kértek. Az ítélet után azonnal újabb két kisfiú eladása miatt emeltek vádat ellenük, de itt már a gyerekeket vásárló házaspár is a vádlottak padjára került. A vádirat szerint a testvéreket egy használt autóért és néhány százezer forintért kapták meg.

- Igen, voltam prostituált, szerepeltem állatos pornófilmben terhesen, bűnösnek mondtak ki gyerekkereskedelemben, de Bencét akarom! Az apja ismeri a múltamat, és ha esetleg újra börtönbe kerülnék, gondoskodik a fiunkról - mondja Éva, aki abban reménykedik, hogy a gyámhivatal betartja szavát, miszerint apasági nyilatkozat ellenében az apának odaadják kisfiát, ha a baba megerősödik.

A Jahn Ferenc Kórház koraszülött osztályának ügyeletes orvosa annyit mondott: Vajna Évánál és a vele kapcsolatban álló hivatalos szerveknél érdeklődjünk a gyerek kiadásával kapcsolatban. Őket csak egy dolog érdekeli: a babák egészsége.

Megtudtuk, a gyermekek védelmére hivatott szakszolgálat alapos okot talált arra, hogy az anya ne kapja meg a gyermekét. Az ok a gondozatlan terhesség és a függőség. Az asszony elismeri, hogy nem sokszor járt terhesgondozáson, s álmatlansága miatt erős altatókat szedett. A gyámhivatal ennél súlyosabbnak látja az ügyet.

A hatóság az apának sem akarja kiadni a kisfiút, a férfi ugyanis Vajna Évával egy háztartásban él. A kicsi vagy intézetbe kerül, vagy az apasági nyilatkozatot tevő férfi családjából vállalhatja valaki - hatósági kontroll mellett - az újszülött gondozását.

Zoli (11) nevelőszülőknél él. Korábban két évig Terry Black nevelte, Éva édesanyjának halála után. A másodszülött Biancát (10) már születésekor a kórházban hagyta az anyja, így került nevelőszülőkhöz. A harmadszülött Erika (9) a nagymamával és apjával él, ahogy a hetedikként született Vivien (4) is. A transzszexuális előadó, Terry Black fogadta örökbe az ötödikként született Danit (7) majd az anya hivatalosan kérte: vegye magához a nyolcadik gyerekét Fannyt (3) is, amikor börtönbüntetés fenyegette. Éva negyedik és hatodik fia Ádám (8) és Tamás (6) annál a vállalkozónál él, aki a fiúk megvásárlása miatt a most folyó gyermekkereskedelmi büntetőperben szintén vádlottá vált. Bence (háromhetes) a koraszülött osztályon van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!