A gyermekkor központi fogalma a fejlődés. Minden életszakasznak megvan a maga speciális feladata, amelyben akkor a gyermek a legtöbbet fejlődik. A fejlődés üteme egyénenként változik, de a fejlődési szakaszok sorrendje állandó. Az élet első éveiben nagyon sok mindent meg kell tanulnia a gyermeknek.
Mindenek előtt hozzá kell szoknia a "kinti" élethez, a nappal és éjszaka áltakozásaihoz, megtanul egyedül (különállóan az anyai testtől) aludni, étkezni, üríteni, később azt szabályozni, beszélni, járni, gondolkodni, társakhoz kapcsolódni, stb. Ebben az időszakban mindenre, ami a fejlődést akadályozhatja - akár környezeti hatás, akár pszichés történés - a gyermek ún. funkciózavarral reagál. Legvalószínűbb, hogy abban a folyamatban keletkezik zavar, ami épp kialakulóban van. A csecsemő az őt ért stresszre leginkább alvászavarral vagy táplálkozási zavarral reagál, a másfél, -kétéves valószínűleg beszédzavarral vagy vizelet-, illetve székletürítési zavarral, és így tovább.
Alvászavarról beszélhetünk, amikor a gyermek:
- nem tud egyedül elaludni
- éjjel többször is felébred és a szüleit hívja
- nem alszik mélyen, a legkisebb zajra is felébred
- kevesebbet vagy többet alszik, mint amennyit az ő korában kellene
- éjszakai pánikrohamai vannak (pavor nocturnus)
- alvajáró
- lidércnyomásokkal küzd (incubus)
- az alvás-ébrenlét ciklusa felborul (nappal alszik többet)
- fogát csikorgatja éjszaka
- álmában beszél
Ezek közül néhány megoldható szoktatással, legtöbb esetben azonban pszichés probléma áll a háttérben, amivel érdemes szakemberhez fordulni.
A különböző pszichológiai iskolák más-más oldalról közelítik meg a lelki egészséget.
A behavioristák szerint a gyermek minden megnyilvánulása tanult folyamat, minden az őt ért környezeti hatások függénye. Az egyensúlyzavar, a betegség helytelen tanulás következménye, a megoldás az újratanítás.
A csecsemőnek meg kell tanítani az egyedül alvást, és azt, hogy ha éjjel felébred, vissza tudjon aludni anélkül, hogy a szüleit felébresztené. A szoktatás első lépése az, hogy be kell állítani a gyermek biológiai óráját. Segítenünk kell neki a nappal és éjszaka elkülönítésében, ha azt szeretnénk, hogy átálljon a hosszú éjszakai alvásra. Este legyen sötét a hálószobájában, és kevesebb zaj legyen körülötte. Nappal legyen egy kis nappali fény, és ne csökkentsük az otthoni és az utcáról beszűrődő zajokat. Ezután következhet a nehezebb lépés: megtanítani egyedül aludni. A legfontosabb az a sok-sok apró külső, tényező, ami az alváshoz kapcsolódik. Ilyen például az elalvás előtti ceremónia: etetés, fürdetés, pizsamába öltöztetés, stb. Elalvás előtt a ringatás, a mese és az altatódal. Fontos azonban, hogy ezek csak az elálmosításra szolgáljanak, az elalavás már a kiságyban történjen, a kiválasztott játéktárgy, kendő stb. társaságában, ezek egész éjszaka a gyermekkel maradhatnak. Hiszen mi, felnőttek is többször felébredünk az éjszakai alvás során. És ha nem az a helyzet fogad minket, mint amikor elaludtunk (pl. valaki átvitt minket egy másik szobába, vagy elengedte a kezünket), akkor nyugtalanok leszünk. Ugyanúgy, a baba is sírni kezd, hogy visszanyerje biztonságérzetét.
Lassan és türelmesen tehát rá lehet szoktatni a gyermeket az "önálló" alvásra. Mindezek mellett azonban elengedhetetlenül fontos a szülők belső biztonságérzete: legyenek határozottat, bízzanak tanításuk sikerében, helyességében. A baba együtt rezdül szüleivel, megérez mindent, ami bennük zajlik, de érzései kifejezésére még csak teste működésével képes: sír, rosszul alszik, nem eszik stb.
A pszichológia ún. dinamikus irányzata inkább a belső, érzelmi folyamatokkal fogalalkozik. Az alvászavarok pszichés hátterét tanulmányozva kiemelik a két év körüli énfejlődést, mikor a gyermek ráébred különállására, és alváskor az egyedüllét félelmetessé válik számára. Álmosan felerősödnek a szorongások. Ilyenkor alakítanak ki a gyerekek különféle "alvásceremóniákat". Vizet kér, még egy mesét kér, hogy minél tovább tartson az együttlét a biztonságot adó szülővel. Az is lehet, hogy saját testén keres kielégülést, ami csökkentheti szorongását (ujjszopás, onánia). A leggyakoribb, hogy olyan tárgyat keres, ami helyettesítheti a szülőt: pelenka, játékmackó, s azt szorongatja.
A szorongások gyakori forrásai a szülők nemi életéhez fűződő fantáziák, a gyermek környezetében történt haláleset, vagy valamilyen más ok, ami miatt a halál kérdésével kezd foglalkozni. Fontos ok lehet még a környezetben feltűnő őszinteséghiány. Bármi, ami a gyerek körül történik, hatással van rá, amit érzékel. Ha nem tudja rossz érzése okát, fantáziál, s gyakran a fantáziált tartalom sokkal félelmetesebb. Ehhez társul még, ha érzi a felnőttek őszintétlenségét, így egyedül marad kérdéseivel, titkával, bánatával, szorongásaival. Az éjszakai elszakadás a szülőktől felerősíti ezeket az érzéseket. Ilyenkor jelentkezhet a pavor nocturnus nevű alvászavar, mikor a gyermek éjszaka felriad, kiabál, megnyugtathatatlan, felébreszthetetlen, reggelre semmire sem emlékszik.
Az alvászavar hátterében sokféle ok állhat, minden eset egyedi, különböző, ezért megoldásukra nincs általános recept, ajánlatos pszichológus segítségét kérni.
Amikor azonban az alvászavar a helytelen szoktatás következménye, akkor az újratanítást pontos menetrend betartásával, lépésről lépésre kell elvégezni, amiben szakember nyújthat segítséget. V.évf./8.sz.
