Alvajárók: fel kell ébreszteni őket?

Ijesztő érzés, ha az éjszaka közepén egy öntudatlan állapotban járkáló családtag motoszkálása ébreszt álmunkból. Alvajárás gyermek- és felnőttkorban egyaránt jelentkezhet, a népesség 5-10 százaléka érintett lehet.

Az hálószobába , és miként előzzék meg a hasonló eseteket.

Éber alvás

Az alvajárás valójában a paraszomniák, tehát alvás közben előforduló neurológiai problémák csoportjába tartozik, mely főként alvás-hiányos embereknél fordul elő, de erős stressz is kiválthatja. A mélyalvás fázisában, amikor az alvás a legpihentetőbb, a betegek olyan tevékenységeket mutatnak, amelyek alapján ébernek tűnhetnek. Felülnek, nézelődnek a szobában, tesznek egy sétát a házban, de az sem kizárt, hogy ennél hosszabb utakra induljanak, az utcára is kimehetnek, sőt van, aki autóvezetéssel is próbálkozott. Az alvajárót felébreszteni nehéz, sőt a velük kapcsolatba kerülő személlyel szemben akár agresszívek is lehetnek.

Ötletek szülőknek, hogy miként óvják meg alvajáró gyermeküket - Függesszen csengőt a gyerekszoba ajtajára, hogy riasszon, ha az ajtó kinyílik. - Higgadtan kísérje vissza a gyermeket az ágyába az alvajárás alatt. - Szereljen biztonsági rácsot minden lépcső elé, és csukja be az összes ablakot a házban. - Szereljen zárat minden külső és pinceajtóra. - Ha az alvajárás az éjszaka azonos szakaszaiban jelentkezik, akkor az adott időpont előtt röviddel ébressze fel a gyermeket.

Alvási rutin és gyógyszerek segíthetnek

A kiváltó okok között gyakran a túlzott alkoholfogyasztás, vagy bizonyos gyógyszerek szedése áll, de a súlyos alvásdepriváció és a magas lázzal járó betegségek is előidézhetik. Az öröklődés is fontos szerepet játszik megjelenésében. Egy szülő esetén 45, két alvajáró szülő esetében már közel 60 % az esélye annak, hogy a gyermeknél is megjelennek a tünetek. A kezelésben elsődleges a megfelelő, biztonságos alvási környezet kialakítása, a hozzátartozók, hálótársak megfelelő felvilágosítása, emellett az alvási higiéne fejlesztése. Ez utóbbi egyfajta rutin létrehozását jelenti, melynek része az elalvás előtti szertartás kialakítása. Fontos, hogy mielőtt az ágyba zuhanunk, találjunk olyan módszert, ami kikapcsol, alvásra hangol. Ez lehet például antidepresszáns és egyéb, a szakorvos által felírt készítmények segíthetnek.

Finoman bánjunk az alvajáróval

Fogja kézen, vagy csapjon zajt

Ha az éjszaka közepén alvajáróval találkozunk, a mozgását kezünkkel szelíden kormányozva, vezessük őt vissza az ágyába. Ha ezzel a módszerrel nem boldogulunk, vagy fel kell ébresztenünk, akkor azt semmiképp ne rángatással, vagy durva érintésekkel tegyük. Ilyenkor a legjobb, ha nagy zajt csapunk körülötte, ez rendszerint rövid idő alatt magához téríti az éjjeli vándorlót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!