Álmatlanság? Neten keresztül gyógyulhat!

Egy szűk körű kanadai kutatás szerint az internet alapú programokon vagy videokonferencián keresztül nyújtott álmatlanság elleni kezelések segíthetnek a betegek napközbeni fáradtságának csökkentésében.

"A lényeg az, hogy az álmatlanság ellen alkalmazott kognitív viselkedésterápia több formában is hatásosan kivitelezhető; nem csak szemtől szemben, hanem különböző technológiai eszközök segítségével, vagy akár önirányítással is" - foglalta össze az eredményeket a Manitobai Egyetem kutatója, Maxine Holmqvist, a Sleep Medicine szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzője.

A krónikus álmatlanság (inszomnia) tünetei közé tartozik a krónikus álmatlanság egyik lehetséges kezelése a kognitív viselkedésterápia, amely terapeuta által vezetett foglalkozásokból áll, melyek során a betegek az inszomniáról tanulnak, relaxációs technikákat sajátítanak el, megtanulják, hogyan kell figyelmen kívül hagyni az ingereket, és megfelelő alvási szokásokat kialakítani.

Új terápia segíthet az álmatlanságon

A mostani tanulmány során a kutatók 73 álmatlanságban szenvedő, vidéken élő felnőttet osztottak véletlenszerűen két csoportba: az egyik csoport internet alapú kognitív viselkedésterápiában részesült, a másik pedig csoportos videokonferenciában vett részt az otthonukhoz közel eső klinikákon. Miután hat hét alatt hat kognitív viselkedésterápiás foglalkozáson estek át, az eredmények azt mutatták, hogy a videokonferenciás csoport tagjainak 55, és az internetes csoport tagjainak 62 százaléka ért el olyan pontszámot a speciális kérdőíven, ami szerint már nem szenvednek inszomniában.

A két csoport közötti eltérés a kutatók szerint csak a véletlennek köszönhető, és az eredmények összességében azt bizonyítják, hogy az internetes és a videokonferenciás álmatlanság elleni terápia egyaránt érdemesnek tűnik további kutatásra és fejlesztésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.