Állítsd meg az önpusztító gondolatokat!

Évente egymillióan vetnek véget önkezükkel az életüknek és minden harmadik másodpercben megpróbálkozik valaki az öngyilkossággal, és a WHO szerint ez az arány csak nőni fog. Ma van az öngyilkosságok megelőzésének világnapja.

Az öngyilkosok vagy az azt megkísérlők 80 százaléka beszűkült tudatállapotban, súlyos depresszióban viszi véghez tettét. Gyakran az is elég lenne az életük megmentéséhez, ha valaki meghallgatná őket.

Az öngyilkosság elkövetése előtt úgynevezett csőlátás áll elő, az illető gondolatai folyamatosan körbejárnak, kizárólag önmagával és a megoldhatatlannak érzett problémáival foglalkoznak. Ha ezt a nagy érzelmi feszültséget egy másik ember jelenlétében, panaszkodással vagy sírással föl tudná oldani, meglehet, maga is belátná, hogy túloz, a helyzete mégsem egészen reménytelen, van másik nézőpont is, ahonnan látszik a kiút.

Kik vannak veszélyben?

Milyen jelei vannak annak, ha valaki öngyilkosságra készül? A komoly depresszió összes jele egyben öngyilkossági veszélyeztetettséget jelent. Ha a depressziós személy családjában volt öngyilkosság, az is figyelmeztető jel. A hirtelen, indokolatlan hangulatingadozás úgyszintén veszélyeztetett állapotra utalhat A legkomolyabban azonban az öngyilkosságra vonatkozó kijelentéseket kell venni, különösen, ha konkrét tervekről vagy elhatározásról beszél az illető. Az öngyilkossági szándékot nagyon különböző okok válthatják ki.

  1. Súlyos és nagy fájdalommal járó testi betegségek
  2. Pszichiátriai betegségek - elsősorban maga a depresszió
  3. Súlyos élethelyzet, krízis, veszteség
  4. Az életcélok, a világgal való kapcsolat elvesztése, az illető teljes elmagányosodása, beszűkülése

Aki fenyegetőzik, az meg is teszi

A közkeletű bölcselkedés ezzel kapcsolatban úgy szól, hogy aki fenyegetőzik az öngyilkossággal, az biztos nem fogja megtenni. Ez valóban igaz az emberek egészen kis csoportjára, akik effajta fenyegetőzésekkel tartják sakkban a környezetüket. Sajnos azonban nem ez a tipikus, hanem épp az ellenkezője; aki saját öngyilkosságáról beszél, az az esetek nagy részében komolyan gondol rá. Okos, szép és sikeres emberek is véget vetnek az életüknek, mert egy adott időszakban kilátástalannak érzik sorsukat. Többnyire azonban olyan okból érzik ezt a reménytelenséget, amit meg lehet szüntetni - vagyis életben maradhatnának.

Alkalmanként előfordulhat, hogy átsuhan a fejünkön az önkezű halál gondolata, ha olyan nagy bajban vagyunk, aminek nem látjuk a megoldását. Az egészséges önvédelmi reflex azonban a legtöbb embernél általában gyorsan elűzi ezt a gondolatot. Ha azonban visszatérően vagy egyre gyakrabban jut eszünkbe az önkezű halál, különösen, ha a kivitelezésen is gondolkodunk, az mindenképpen vészhelyzet, ugyanúgy orvosra van szükség, mintha 41 fokos lázunk lenne.

Életmentő tennivalók

Forduljuk a háziorvoshoz vagy pszichiátriai rendeléshez. Ha ez nem érhető el azonnal, akkor keressünk valakit, akire nehéz helyzetben számíthatunk, és mellettünk tud maradni. Ha ilyen segítség sem elérhető, hívjuk fel a telefonos tanácsadók (lelki elsősegélynyújtók) valamelyikét az ingyenes számokon. Ez különösen fontos akkor, ha nincs mellettünk senki. Lehet, hogy úgy érezzük, ebben a helyzetben senki sem tud segíteni, és csak mi oldhatjuk meg, de egyrészt az életben nincs olyan helyzet, amit egyedül kell megoldani, másrészt a fenti szolgálatokban dolgozó szakemberek arra vannak kiképezve, hogy szinte minden helyzetben segítséget tudjanak nyújtani.

A nem halogatható külső segítség mellett azonnali lelki önsegítésre is szükségünk van. Készítsünk írásos listát mindazokról az emberekről, akiknek a halálunkkal nagy fájdalmat okoznánk, vagy megoldhatatlan helyzetbe hoznánk őket. Soroljuk fel, mi mindennek szoktunk örülni, mi mindent csinálunk jó kedvvel, ha éppen nem érezzük magunkat kutyául. Ez a lista lehet a kiindulópont, hogy meglássuk, e pillanatban is legalább két része van a személyiségünknek, és az egyik biztosan nem akar meghalni. De "a másik részünk" teljesen összezavarodott, nem látja jól a dolgokat, ezért mielőbb segítségre van szüksége.

Lépj kapcsolatba emberekkel!

Az öngyilkos-jelöltekre jellemző csőlátást enyhíteni lehet, ha elhatározunk valami új dolgot, felvesszük a kapcsolatot emberekkel, jelet adunk magunkról másoknak, megváltoztatunk valamit a környezetünkben, néhány bútort átrendezünk a lakásban stb.. Ezeknek a dolgoknak látszólag nem sok köze van az önpusztító gondolathoz, de mégis segíthetnek az egyetlennek ítélt megoldást kergető gondolkodási spirál megszakításában.

www.tanulasmodszertan.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.