Ahogy öregszünk, önzetlenebbek leszünk

Egy új brit kutatás szerint minél idősebbek vagyunk, annál szívesebben segítünk másokon úgy, hogy azért cserébe nem várunk semmilyen jutalmat. Épp ezért, ha segítségre szorulunk, a legjobb, ha idősebb felnőttekhez fordulunk.

Az idősebb felnőttek nagyobb erőfeszítéseket is hajlandóak tenni annak érdekében, hogy másokon segítsenek, sokkal inkább, mint a fiatalok - derült ki a Birminghami Egyetem kutatásából, amelyről a Medical Xpress portál is hírt adott. Az intézmény pszichológiai karának kutatói tanulmányukban elsőként mutatják be részletesen azt, hogy az idő előrehaladtával hogyan változik az emberek proszociális viselkedése. A vizsgálatok elsősorban a fizikai erőfeszítést igénylő segítségnyújtásra fókuszáltak, szemben a pénzbeli vagy időt igénylő segítséggel, mivel ez utóbbi kettőről már eddig is ismert volt, hogy az életkor növekedésével az ezekre való hajlandóság is nőtt. A szakértők eredményeikről a Psychological Science című folyóiratban is beszámoltak.

idős felnőtt generáció segítségnyújtás önzetlenség
Az idősebb felnőttek szívesebben segítenek akkor is, ha az nagyobb erőfeszítésükbe telik. Fotó: Getty Images

Erőbedobás másokért

A kutatócsoport egy 95 fiatal (18 és 36 év közötti) felnőttből, valamint egy 92 idősebb (55 és 85 év közötti) felnőttből álló csoportot vizsgált. A résztvevőknek egy kézi fékpadot kellett megmarkolniuk - ez az eszköz a kézi szorítóerő mérésére szolgál -, majd 150-szer kellett eldönteniük, hogy megszorítják-e azt attól függően, hogy egy 6-os skálán milyen erősségi fokra van beállítva az ellenállása, azaz mennyire nehéz összenyomni. Annak érdekében, hogy az alanyok egyenlő esélyekkel indulhassanak, a szakemberek először felmérték, hogy kinek mennyi a maximális szorítóereje, és ehhez mérten állították be az eszköz erősségét. A döntések meghozatala előtt a kutatók mindig közölték az alanyokkal, hogy milyen céllal kell megmarkolniuk az eszközt - azért, hogy pénzt szerezhessenek vele, vagy másoknak segítsenek ezzel.

Az altruizmusról, azaz önzetlen segítségnyújtásról több kutatás is bizonyította már annak fizikai és mentális egészségünket erősítő hatását. Kattintson a részletekért!

Amíg a feladat könnyű volt (tehát nem igényelt nagyobb erőkifejtést), mind a fiatal, mind az idősebb felnőttek teljes erőbedobással hajtották végre azt annak érdekében, hogy másoknak segítsenek vele. Ám amikor már komoly erőfeszítésükbe került az, hogy teljesítsék a feladatot, egyértelműen kirajzolódott, hogy az idősebb korosztály nagyobb erőbedobással végezte azt azért, hogy mások segítségére legyen. Bár a fiatalok sem utasították vissza a feladatot, ők önzőbbnek bizonyultak, és csak akkor vetették be teljes fizikai erejüket, ha azzal a saját céljaikat szolgálták.

Az idősebb felnőttek önzetlenebbek

"A korábbi kutatások is azt mutatták, hogy az idősebb felnőttek proszociálisabbak, mint a fiatalabb korosztály, mert jellemzően több pénzt adományoztak jótékonysági célokra. Ám az emberek rendelkezésére álló pénz és idő az idő előrehaladtával változik, ami befolyásolhatja az eredmények pontosságát. Épp ezért most kifejezetten azt szerettük volna megvizsgálni, hogy az emberek mennyire hajlandók erőfeszítéseket tenni másokért, ez ugyanis nem függhet olyan külső tényezőktől, mint a rendelkezésre álló pénz vagy idő. Az eredmények ezúttal is egyértelműen azt mutatták, hogy az idősebb generációk nagyobb valószínűséggel dolgoznak másokért annak ellenére is, hogy ezért nem járt nekik pénzbeli jutalom" - foglalta össze az eredményeket dr. Matthew Apps, a tanulmány egyik vezető szerzője.

Patricia Lockwood, a tanulmány másik szerzője azt is kiemelte: az eredmények remekül alátámasztják, hogy az öregedésnek nem csupán negatív velejárói lehetnek, hanem pozitív hozadéka is. Ezek a proszociális viselkedési formák nagyon fontosak a társadalmi kohézió szempontjából, és segíthetnek megjósolni az öregedő társadalmakban bekövetkező pszichológiai változásokat is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.