4 dolog, amit idős korunkra biztosan megbánunk

Számos olyan döntés adódhat az életünk során, amelyet rövidebb-hosszabb idő után megbánunk, vagy idősebb fejjel már máshogy mérlegelnénk. Akad azonban egy olyan terület, aminek elhanyagolását csaknem minden nyugdíjaskorú sajnálja – ez az egészségmegőrzés.

Az ausztrál Women's Health magazin elevenítette fel azt a korábbi kutatást, melynek során nyugdíjaskorú férfiakat és nőket faggattak arról, mit bántak meg leginkább az életükben. Ebből kiderült, hogy a családi és baráti kapcsolatok ápolása és a továbbtanulás mellett az idősek többsége az egészségmegőrzésre is jóval nagyobb figyelmet fordítana, ha újra fiatal lehetne. Az alábbi bakikat épp ezért fiataloknak és idősebbeknek egyaránt érdemes elkerülni, hiszen sosincs késő előtérbe helyezni magunkat és az egészségünket!

időskor, idős, nyugdíjas, egészségmegőrzés, tanács, élet
Nem is gondolnánk, milyen nagy szerepe lehet az életünkben egy kényelmes ülőalkalmatosságnak. Fotó: Getty Images

Kevés sport

Általánosságban az a jellemző, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebbet mozog, pedig ennek nem kellene feltétlenül így lennie. Sőt! A 65-74 év közötti korosztályban átlagosan 4-ből csak 1 ember mozog rendszeresen, a többiek úgy gondolják, túl idősek, illetve túl gyengék a sportoláshoz. Holott a testmozgás minden életkorban számos előnnyel bír, a többi között szinten tartja az állóképességet, fejleszti az egyensúlyérzéket, jókedvre derít, és segít fenntartani a csonttömegünket. Már egy rövid, félórás séta is több, mint ha egész nap a fotelben ücsörögnénk, de a legjobb, ha már fiatalon rendszeresítjük a sportot az életünkben, és az évek elteltével is mindig szánunk időt a fizikai aktivitásra.

Túl sok aggódás

Az idősebb korosztály egyöntetűen állítja, hogy túl sok időt töltünk olyan dolgokon való aggódással, amelyek valójában cseppet sem számítanak (például, hogy mit gondolnak mások) vagy egyszerűen nincs rájuk hatásunk. A túlzott stressznek azonban nagy ára van, mert hosszú távon számos panaszt okozhat. A mentális problémák (szorongás, depresszió kialakulása) mellett a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját is nagymértékben növeli, és akár súlyproblémákat is okozhat. Ugye, hogy nem is éri meg az állandó aggódás? Legközelebb, ha valami miatt feszültnek érezzük magunkat, írjuk le egy papírra, majd égessük el vagy tépjük apró darabokra - furcsán hangozhat, de pillanatokon belül jobban fogjuk érezni magunkat.

A menedzsertípusú életmódot folytató nők és férfiak életében jelenlévő stressz számos probléma forrása lehet. A bajt nemcsak erős szívdobogás jelezheti, hanem apróbb tünetek is. Mutatjuk a túlzott stressz biztos jeleit.

Ragaszkodás a rossz emberekhez

A sokat tapasztalt idősebb generáció tagjai nem győzik figyelmeztetni a fiatalokat, hogy olyan emberekkel vegyék körbe magukat, akik boldoggá teszik őket. Nincs értelme olyanra fecsérelni az időnket, aki nem szívesen van velünk, ahogy a barátságokhoz sem kell ragaszkodni foggal-körömmel, ha nem szeretnénk túl sok stresszt és szívfájdalmat az életünkben. Szabaduljunk meg a negatív emberektől, és ahelyett, hogy nekik próbálnánk megfelelni, inkább fókuszáljunk azokra a személyekre, akik támogatnak és a legjobbat hozzák ki belőlünk. Lehet, hogy kezdetben nehéz lesz búcsút inteni pár embernek, de hosszú távon érezni fogjuk a döntésünk pozitív hatásait.

Kényelmetlen szék

A kényelmet és az egészséget a legtöbben természetesnek vesszük - főleg fiatalabb korban -, ám ahogy idősödünk, úgy érnek utol szép lassan mindenkit a panaszok. 20-30-40 évesen még nem biztos, hogy különösebb gondot jelent az, hogy egy kényelmetlen széken kell ülnünk, ám amikor már a felkelés és a mozgás is a nehezünkre esik, rájövünk, mennyit számít a megfelelő ülőalkalmatosság. Különösen akkor, ha ülőmunkát végzünk, és a napjaink nagy részét a fenekünkön ülve töltjük. Ha beszereztük a számunkra kényelmes széket, állítsuk be úgy, hogy a lehető leginkább elősegítse a megfelelő testtartást ülés közben, ezzel számos kopásos panaszt megelőzhetünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?