A túl sok és túl kevés alvás egyaránt káros

Akár hét évvel is öregítheti az agyat a túl sok alvás, csakúgy mint a túl kevés - derítették ki brit kutatók.

Vizsgálatukhoz az úgynevezett Whitehall II tanulmány adatait használták, melyek több mint ötezer, 35 és 55 év közötti alany alvásidejét és az alanyok szellemi teszteredményeit rögzítették öt éves időtartam alatt. A mostani elemzés végeredménye szerint a hat óránál kevesebbet és a nyolc óránál többet alvók rosszabbul teljesítettek a szellemi feladatok megoldásában, mint az átlagosan 7 órát alvók. Előbbiek agyának csupán a memóriáért felelős része nem működött rosszabbul.

Az alanyok közül a nők 25, a férfiak 18 százaléka aludt átlagosan 6 óránál kevesebbet, 8-nál többet pedig a nők 7,4, a férfiak 8,6 százaléka.

"Az alvás hossza általánosan csökken a kor előrehaladtával, ahogy a szellemi működés is hanyatlik" - mondta a kutatást vezető Jane Ferrie, a University College London tudósa. Hozzátette, hogy sokkal erőteljesebben kellene tudatosítani a közegészségügynek az emberekben az alváshossz fontosságát, amely jóval kisebb figyelmet kap, mint például a dohányzás vagy az alkohol.

"Az alvás azért fontos, hogy a sejtjeink megszabaduljanak a salakanyagoktól és feltölthessék energiaraktáraikat" - idézte Ferrie-t a The Daily Telegraph című brit lap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!