A tévézés okozhatja sokak alvászavarait

A televíziózás befolyásolja az elalvás idejét és hozzájárulhat a krónikus alváshiányhoz - ismertették adataikat kutatók a SLEEP 2009 alváskonferencián.

Dr. Mathias Basner és Dr. David F. Dinges, a Pennsylvania Egyetem Orvosi Karának kutatói 21 475 amerikai adatait elemezték, a résztvevők leírták, mit csináltak két órával lefekvés előtt, illetve lefekvés után. A kutatásban résztvevők 15 év felettiek voltak. A lefekvés előtti idő 50 százalékát tette ki átlagban a tévénézés. A szakemberek meglepődtek, hogy a televízió sokkal inkább meghatározta a lefekvés idejét, mint a napnyugta óta eltelt órák vagy más biológiai tényezők, az emberek tovább maradnak fent a televízió miatt, miközben ébresztőórájuk korán kelti őket, így az alvásidő az élettanilag szükséges szint alá csökken. Napi 7-8 óránál kevesebb alvás hatására csökken az éberség, továbbá nő az elhízás, a megbetegedés és a halálozás kockázata. Ennek ellenére az amerikaiak 40 százaléka kevesebbet alszik, mint a javasolt.

"A túl rövid ideig tartó alvás és az egészségi kockázatok közötti összefüggés alapján azt mondhatjuk, hogy életmódja miatt sok amerikai krónikus alváshiányban szenved" - mondta el Dinges. Basner hozzátette, hogy ennek csökkentésére esténként kevesebb televíziót kellene néznünk, vagy a reggeli munkakezdést kellene későbbre halasztanunk. Mivel utóbbi rendszerint nem kivitelezhető, a tévézést kell lecsökkenteni ennek érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!