A szülői pofon később agresszívvé teheti a gyermeket?

Egy új tanulmány szerint a pofonokkal nevelő szülők szándékaikkal szemben gyermeküket inkább a rossz út felé terelik, mint a jó felé.

A Pediatrics, amerikai gyermekgyógyászati szaklapban megjelent tanulmány szerint azok a gyerekek, akiket pofonokkal próbálnak jobb belátásra bírni szüleik, kétszer akkora eséllyel válnak agresszívvé, verekedőssé, rongálásra hajlamossá és klasszikusan "rossz gyerekké", mint társaik.

Erre az eredményre már több korábbi kutatás is eljutott, de azt meglepő módon még nem firtatta egyik sem, hogy milyen módon nevelték a deviáns gyerekeket szüleik. Az új tanulmány sem bizonyítja kétséget kizáróan, hogy a testi fenyítés eszköze közvetlenül agressziót szülne, de azt igen, hogy a kettő között, minden más tényező kiszűrése után is erős kapcsolat állapítható meg.

A kutatás, amely alapján az új tanulmány született az amerikai Tulane Egyetem Egészségügyi Karán zajlott. A Catherine A. Taylor vezette munka Amerika 20 nagyvárosában gyűjtött adatok alapján zajlott, ezekben 3 éves korú gyermeküket nevelő anyákkal és gyermekeikkel folytattak beszélgetéseket, majd a beszélgetéseket megismételték, amikor az apróságok 5 éves korba léptek. A felmérésben részt vevő gyermekek több mint fele kapott néhány fenyítő pofont az interjút megelőző hónapban. Akiket 3 éves korukban legalább kétszer megpofoztak, vagy megütöttek szüleik, azok a gyerekek kétszer akkora valószínűséggel váltak agresszívvé 5 éves korukra.

A kutatók szerint a pofonok rövid távon talán hatásos eszközök egy engedetlen gyermek megfegyelmezésére, de számos korábbi vizsgálat és a mostani felmérés adatai is azt mutatják, egy-egy pofonnal sokkal nagyobb kárt okozhatunk a jövőre nézve, mint gondolnánk. A pszichológusok a pofonok helyett olyan, nem fizikai büntetéseket javasolnak a nehezen fegyelmezhető gyerekek neveléséhez, mint amilyen egy rövid idejű elzárás. Ilyenkor, a rosszul viselkedő gyermeket a szobájában magára hagyják a szülők, hogy lehiggadjon. Ha ez sem segítene, akkor azt javasolják, a szülő mindenek előtt nyugodjon meg, és a lehető legtürelmesebben magyarázza el gyermekének, hogy mivel okozott bajt, fájdalmat a szüleinek vagy másoknak.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy hiába a szakemberek ajánlásai, a szülők 90 százaléka bizony kioszt egy-egy pofont a gyermekének, holott a gyermekpszichológusok szerint a legjobb fegyelmező módszerek azok, amelyek nem járnak fizikai bántalmazással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!