A szívnek is jót tesz a közös éneklés

A legfrissebb kutatási eredmények szerint együtténekléskor a kórustagok szívverése is szinkronba kerül.

A mostani kutatásban 15 középiskolás kórista vett részt, akiknek szívritmusát folyamatos megfigyelés alatt tartották a tudósok, miközben három különböző módon énekeltek: először csak dudorászniuk kellett, aztán egy himnuszt énekeltek, végül egy lassú mantrát mormoltak. Az eredmények szerint a zene dallama és szerkezete közvetlen hatással volt az egyes kórustagok szívműködésére.

A Göteborgi Egyetem tudósai kimutatták, hogy együtténekléskor az énekesek szívritmusa is szinkronba kerül, vagyis a pulzusszám egyszerre nő vagy csökken.

"Az éneklés képes befolyásolni az úgy nevezett dalokon keresztül képesek lehetünk befolyásolni mentális állapotunkat" - nyilatkozta Bjorn Vickhoff, a kutatás vezetője.

Sokak szerint a kóruséneklés jót tesz az ember egészségének és általános kedélyállapotának, de eddig ezt még nem sikerült egyértelműen bizonyítani. A mostani vizsgálatok szerint azonban úgy tűnik, az éneklés nyugodt, állandó légzésmintát tesz lehetővé, ami jó hatással van a szívritmusra és az egészségi állapotra. A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklap legfrissebb online kiadásában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!