A számítógép és a tévé megnehezíti a gyerekekkel való kommunikációt

A tévé és a számítógép képernyője előtt töltött idő megnehezíti, hogy az amerikai szülők olyan fontos kérdésekről beszéljenek a gyermekükkel, mint az alkohol- és drogfogyasztás.

Depresszió A Partnership for a Drug-Free America nevű szervezet felmérésben több mint 1200 szülőt kérdeztek meg, és válaszaikból arra a következtetésre jutottak, hogy közel egyharmaduk aggódik, mert a tévé (38 százalék), a számítógépek (37 százalék) és a videójátékok (33 százalék) rontják a szülő és gyermek közti kommunikációt. A szülők egynegyede az új típusú médiumok miatt is aggódik, mint például a mobiltelefon (27 százalék), és a közösségi oldalak, mint a Facebook (25 százalék) és a Twitter (19 százalék).

A Kaiser Family Foundation korábban megjelent tanulmányából kiderült, hogy a 8 és 18 év közötti fiatalok átlagosan 53 órát töltenek egy héten elektronikus média használatával. Megállapították azt is, hogy minél több időt töltenek ezekkel, általában annál boldogtalanabbak. Akik a legtöbbet használták az elektronikus eszközöket, általában rosszabbul teljesítettek az iskolában is.

"Tudjuk, hogy a gyerekeket manapság rengeteg drog-és alkoholpárti üzenettel bombázzák dalszövegeken, filmeken, videojátékokon keresztül és még a közösségi oldalakon is. Túl könnyen találunk olyan videókat gyerekekről, akik köhögés elleni gyógyszerrel vagy más háztartási termékkel kábítják magukat. Ezért fontos a szülők számára, hogy áttörjék a média zaját és hallassák hangjukat" - írta Steve Pasierb, a Partnership for a Drug-Free America elnöke a szervezet sajtóközleményében.

Hogy segítse a szülőket, a szervezet elkészített egy "Ideje beszélni" című ingyenes, letölthető útmutatót; ebben tanácsokat ad az üzenetküldésről és néhány példát is tartalmaz.

"Néhány szülőt még mindig zavarja a technológia használata ahhoz, hogy kommunikáljon gyermekeivel, de a mai világban fontos, hogy minden lehetséges módon kapcsolatot tartsanak gyerekeikkel" - mondta Pasierb. "Éppen ezért, akár az e-mailt, az sms-t vagy a közösségi oldalak üzenőfalát is felhasználhatjuk ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzünk velük."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!