A pirulósoknak sok mindent elnézünk

A könnyen elpirulóknak ugyan kellemetlen élmény lehet a legtöbb társasági esemény, mégis megnyugodhatnak: ugyanis több dolgot elnéznek és gyorsabban megbocsájtanak nekik, mint azoknak, akikre ez nem jellemző.

A kutatók 196, 17 és 44 év közötti önkéntest kértek meg arra, hogy vegyenek részt egy szimulációs játékban. Négy fényképet mutattak nekik, melyeken ugyanaz a nő volt látható, semleges, semleges és elpirult, zavart, illetve zavart és elpirult arckifejezéssel. Az önkénteseket megkérték, hogy válasszák ki, melyik arckifejezést tartják a legmegbízhatóbbnak, legőszintébbnek, illetve hogy melyik arckifejezés "tulajdonosának" adnának egy nagyobb összeget. Minden választást a piruló arc nyert.

"Úgy tűnik, a piruló emberek több megértésre számíthatnak, mint a többiek" - mondta Corine Dijk, az Amszterdami Egyetem pszichológiaprofesszora, a kutatás vezetője. "Mivel a pirulás általában a félénk, könnyen zavarba jövő emberekre jellemző, az arc, a nyak és a fülek elvörösödése azt sugallja, hogy foglalkoztat minket a másik véleménye, ez pedig jó dolog. A különböző szociális érintkezésekben pedig különösen hasznos lehet."

A tanulmány az Emotion című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!