A lustaság, az alvás és a boldogság ugyanonnan ered

Az örömérzetért felelős agyi vegyület, a dopamin, a lustaságtól a kreativitáson át az impulzivitásig mindenfélével összefüggésbe hozható. Most az alvás szabályozását is hozzáadhatjuk a listához.

A kutatók szerint amikor a dopamin egy bizonyos agyi területen receptorához kapcsolódik, az álmosságot előidéző melatonin szintjének csökkentése révén "ébresztőt" jelez a szervezetnek. A felfedezés első lépéseként a szakértők észrevették, hogy a dopamin receptor 4, egy fehérje bizonyos, a dopaminhoz kötődő sejtek külső részén, aktív a tobozmirigyben . Ez az agyi terület szabályozza a napi biológiai óránkat, azaz a cirkadián ritmust azzal, hogy a fényre reagálva melatonint szabadít fel. Érdekes módon e dopamin receptor jelenléte a tobozmirigy sejtjein a napszakoknak megfelelően ciklikusnak mutatkozott: a receptorok száma éjszaka magasabb, nappal pedig alacsonyabb.

A kutatók tehát azt feltételezték, hogy ez a fehérje fontos szerepet játszhat a cirkadián ritmus alakításában. Éjszaka a tobozmirigy melatonint termel, ami álmossá tesz. A melatonin egy másik hormon, a noradrenalin hatására termelődik.

A Barcelonai Egyetem kutatói Peter McCormick vezetésével emberi és patkány tobozmirigy sejtek laboratóriumi vizsgálata alapján kimutatták, hogy a dopamin D4 receptor a noradrenalin mellett a tobozmirigy sejtek külső részéhez kapcsolódik, és ezáltal tompítja kora reggel ezt a melatonin-termelésre vonatkozó jelzést.

Amíg tehát a noradrenalin komplex a melatonin fokozásával növeli az álmosságunkat, addig a dopamin és receptorai olyan proteinösszetételt alkotnak, ami éppen ellenkezőleg hat. Amikor a dopamin kölcsönhatásba lép receptorával a tobozmirigy sejt külsején, de csak akkor, amikor receptora a noradrenalin receptorral párosul, kevesebb melatonin termelődik és szabadul fel. Szerencsére a dopamin fény-sötét ciklusa miatt a dopamin receptor és a noradrenalin receptor csak az éjszaka végén párosul egymással.

A receptorok együttműködésének alaposabb vizsgálatával mélyrehatóbban meg lehet majd ismerni a cirkadián ritmust és az ezzel összefüggő rendellenességeket, köztük az időeltolódás okozta alvászavart. A júniusi számában megjelent tanulmány szerzői szerint ezen kívül az alvás- és a hangulatzavarok tekintetében is újdonságokat hozhat a felfedezés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!