A leszokás is ragadós

Ha közeli ismerős, családtag szokik le a cigarettázásról, akkor a példa ragadós, és a közösség más tagjai is nagyobb eséllyel hagyják abba a dohányzást - derült ki egy tanulmányból.

"A dohányzási szokásunk nem csak az ismerőseink viselkedésén múlik, de az ő ismerőseikén is" - állítja Dr. Nicholas Christakis a Harvard Orvosi Egyetem orvos-szociológusa, a cikk fő szerzője.

Leszokás a dohányzásról"Hallunk olyan történeteket, amikor valaki azért szokik le, mert a házastársa vagy a barátja is így tett. Ha néhány emberre hatni tudunk, azok majd másoknak fognak segíteni a leszokásban"- véleményezte a megjelent tanulmányt Jennifer Unger, a Dél-Karolinai Egyetem dohányzásmegelőzési szakértője.

Christakis és munkatársa, James Fowler San Diegoból tanulmányozták a túlsúlyos embereket, és 30 év adatai alapján azt találták, hogy ha valaki meghízik, a közeli barátai szintén felszednek magukra néhány kilót. Ez adta az ötlete, hogy a dohányzási szokásokat is hasonló szemszögből vizsgálják.

A kutatók 12 067 ember adatait vizsgálták a Framingham tanulmányból, mely Boston lakóinak egészségi állapotát rögzítette 1971 és 2003 között. Feltérképezték az egyes kapcsolatrendszereket. A dohányosok aránya megegyezett a nemzeti trendben megfigyelttel, tehát jó kísérleti csoport volt.

Kiderült, hogy a legerősebben a közeli kapcsolatok hatnak a dohányosra. Ha valaki leszokik a cigarettáról, akkor a párja 67 százalékkal kisebb valószínűséggel folytatja káros szenvedélyét. Ha egy barátunk teszi le a cigarettát, 36 százalékra esik vissza a tovább dohányzók aránya a körben. Ugyanez az arány figyelhető meg a munkatársak és testvérek körében.

"A csoport egy tagja leszokik, majd ez az esemény végiggyűrűzik az egész csoporton" - magyarázta Fowler. Csak egy példa a kutatásból: a 28 éves Jill Palmer egy dohányosoknak való program keretében nikotinos rágógumi segítségével szokott le. Néhány nappal ezután a férje is eldobta utolsó doboz cigarettáját.

Az Indiana Egyetem statisztikusa, Stanley Wasserman szerint azonban ennek a tanulmánynak is megvannak a korlátai. Úgy véli, nehéz megállapítani, valóban a szociális hatás vezet-e a leszokáshoz, vagy esetleg más tényező.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!