A kövér nők is szépek!

A férfi populáció egy meghatározott csoportja szerint az ideális nő túlsúlyos. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint pedig az FA-k - "kövérkedvelők" ("fat admirer" - FA) - nem csak a túlsúlyos nőket részesítik előnyben, hanem a nagyobb testet vonzóbbnak is találják, mint a többi férfi.

A tanulmány két férfiakból álló csoportot kérdezett ki: az FA-ként számon tartott, illetve a szubkultúrához magukat nem sorolókat. Feladatuk tíz különböző női testtípust ábrázoló fekete-fehér fényképek értékeléséből állt. Mindkét csoport tagjait megkérték, válasszák ki a számukra legkívánatosabb alkatot; valamint a legkövérebb, illetve legsoványabb alakot is, melyet még vonzónak találtak.

Az FA-k leginkább annak a nőnek a fényképéhez vonzódtak, akinek testtömeg indexe (BMI) 29,24 volt.

Továbbá a tanulmány azt is felfedte, hogy az FA-k a különböző alakok széles skáláját tartották vonzónak, beleértve két lesoványodott nőét is, akik BMI-je 15 alatt volt. Viren Swani az angol Westminster Egyetem pszichológia professzora, egyben a tanulmány vezetője elmondta, hogy ezek a felfedezések a társadalom által vonzónak ítélt normák elutasítását sugallják.

"A legtöbb FA tudja, hogy szépség ideáljaik nem a társadalomban jellemző többséghez tartoznak, de nem hiszem, hogy ezt lázadásként élik meg. A természetesség egy olyan szó, mely gyakran merült fel FA-kkal való beszélgetések során, sőt ízlésüket teljesen normálisnak ítélve kijelentették, hogy a társadalom többsége nem fogadta el ezeket az ideálokat" - mondta Swami a LiveScience-nek.

Mindeközben a kontrollcsoportba tartozó férfiak a szokásos ideálokat emelték ki a képek alapján, legvonzóbbnak egy 18,45-ös testtömeg indexszel rendelkező nőt tartottak, aki gyakorlatilag alultápláltnak számít. Továbbá a túlsúlyos, illetve elhízott nőkről készült képeket negatívabb kritikákkal illették, mint az FA-k.

Meglehet az FA-k sztereotípiák ellen küzdenek, de vajon figyelembe veszik a testsúlyból adódó egészségügyi következményeket is? "Egyesek számára az egészség nem is számít" - mondta Swami. "Mások szorosan kötődnek a túlsúly elfogadását hirdető mozgalmakhoz, és próbálják az egészséges szó jelentését újra meghatározni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!