A jó alvók egészségesebben táplálkoznak

Akik eleget alszanak, egészségesebb táplálékokat választanak - olvasható egy új tanulmányban.

A Harvard Egyetem Orvosi Karának alváskutatói 542 dokkmunkást vizsgáltak, akik nehéz fizikai munkájuk során gyakran túlóráztak és több műszakban dolgoztak, az átlagéletkor 49 év, a résztvevők többsége pedig fehér bőrű volt. Kiderült, hogy a kielégítő alvás erőteljes befolyással bírt az egészséges étkezésre, míg a munkahelyi tapasztalatok nem befolyásolták azt.

"Az alvás időtartama és minősége hozzájárul a krónikus betegségek terjedéséhez, mivel a nem kielégítő alvás megnöveli a súlygyarapodás, a cukorbetegség és a korai halálozás kockázatát" - írták a szerzők. "A munkahelyi tényezők az alvás befolyásolásával közvetve hatnak az étkezési szokásokra és így a krónikus betegségekre is."

A tanulmány az American Journal of Public Health folyóirat online kiadásában jelent meg november 4-én.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!