A 14 évesek ötöde már volt részeg

A középiskola első néhány hetében tombol az ifjúság, sok a buli és az iskolai esemény. Elérkezett az ideje annak, hogy a szülők komolyan elbeszélgessenek gyermekeikkel az alkoholfogyasztás veszélyeiről - állítja a az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS).

A 14 évesek közel 20 százaléka ismerte el, hogy legalább egyszer életükben már berúgtak - ismertette adatait az Amerikai Surgeon General, a legújabb hírek pedig rámutatnak a fiatalok alkoholfogyasztásának veszélyeire.

A Drogmentes Amerikáért Társulás 2008 augusztusában tanulmányt adott ki. A 6 500 résztvevő 73 százaléka az iskolai stresszt okolta azért, hogy az alkoholhoz és a drogohoz nyúlt.

A Columbia Egyetem szintén augusztusban megjelent tanulmánya kiderítette, hogy azok a problémás szülők, akik megengedik, hogy gyermekeik hétközben is kimaradjanak este 10 óra után, a drog-és alkoholfogyasztás veszélyének teszik ki őket.

Mintegy 100 egyetem vezetője szorgalmazta nemzeti párbeszéd létrehozását az alkoholfogyasztás korhatárának visszacsökkentését 18 éves korra, mivel szerintük a 21 éves korhatár nem feltétlenül hozta meg a kívánt eredményeket.

A középiskolás évek kritikusak a korai alkoholfogyasztás megelőzése szempontjából. A fiatal felnőttek teste és barátaik folyamatosan változnak. Kezdenek eltávolodni szüleiktől, más felnőttektől várják a vezetést. Ez a legsérülékenyebb időszak a szakemberek szerint, de az utolsó lehetőség arra, hogy befolyásoljuk őket.

Senki sem lesz szándékosan gondatlan szülő. Nehéz azonban ébernek lenni, és komoly témákról beszélni a gyerekekkel, mikor állandóan csavarognak. "Mivel a szülők jobban értik az alkohol élettani hatásait, és tisztában vannak azzal, hogy egyre korábban kezdik fogyasztani a gyermekek, ez késztetheti őket arra, hogy előhozakodjanak ezzel a sokszor kínos beszédtémával" - mondja Shirley Malcolm, az AAAS Humán Erőforrás és Oktatási hivatalának vezetője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!