60 éve történt a limai sporttragédia

1964. május 24-én történt a sporttörténelem legsúlyosabb stadion-katasztrófája. A limai Nemzeti Stadionban a Peru-Argentína mérkőzés utolsó perceiben egy meg nem adott hazai gól miatt elszabadultak az indulatok. A rendőrség erőszakos és szakszerűtlen fellépése, a hiányos biztonsági intézkedések miatti káoszban és tolongásban 328 ember vesztette életét.

Az 1964-es tokiói olimpia dél-amerikai selejtező csoportjában második helyen álló Peru válogatottjának legalább döntetlenre volt szüksége az éllovas argentinok ellen ahhoz, hogy biztosítsa helyét a rájátszásban. 1964. június 24-én 53 ezren szorongtak a zsúfolásig megtelt limai stadionban, de a mérkőzés nem úgy alakult, ahogy a szurkolók szerették volna: az argentinok a 60. percben megszerezték a vezetést. A hazai csapat hat perccel a lefújás előtt a hálóba juttatta a labdát, de az uruguayi bíró nem adta meg a gólt.    

A lelátón elszabadultak az indulatok, két néző be is rohant a pályára, hogy bántalmazzák a játékvezetőt. A rendőrök mindkettejüket durván bántalmazták, ezt látva a felháborodott szurkolók palackokat, köveket és petárdákat kezdtek hajigálni, majd elözönlötték a játékteret. A rendőrség kutyákat uszított rájuk, könnygázgránátokat lőttek közéjük és a nézőtérre, hogy megakadályozzák további nézők berohanását, és figyelmeztető lövések is eldördültek.    

Káosz a limai stadionban 1964. május 24-én. Fotó: Getty Images
Káosz a limai stadionban 1964. május 24-én. Fotó: Getty Images

A stadionban kitört a pánik, a menekülő tömeg a kijáratok felé igyekezett, amelyeket fedett alagutakon, több lépcsősoron át lehetett megközelíteni. A kapuk azonban még zárva voltak és az elől haladók a rácsokhoz szorultak, de ezt a lépcsőkön lefelé hömpölygő tömeg nem tudhatta. Túlélők vallomása szerint az emberáradatban sokakat eltapostak, mások annyira egymáshoz szorultak, hogy sodródás közben a lábuk nem érte a földet, az áldozatok 90 százaléka szabályszerűen megfulladt. A rácsok a nyomás hatására végül kitörtek, s a kiözönlő tömeg egy része a stadion közelében tombolt tovább. Autókat borogattak, épületeket gyújtottak fel, fosztogattak, a rendőrség végül éles lőszerrel és lovasrohammal vetett véget a zavargásnak.    

A tragédiának hivatalos adatok szerint 328 halálos áldozata volt és ötszáznál többen szenvedtek súlyos sérülést. A valós szám minden bizonnyal még ennél is magasabb lehet, mert a rendőrség által leadott lövések áldozatait nem vették figyelembe, szemtanúk szerint a halottasházakból titokban elszállították azokat a tetemeket, amelyeken lőtt seb volt.    

A tragédia után 30 napra rendkívüli állapotot és hatnapos gyászt rendeltek el, a limai rendőrfőnök lemondott, de csak azt a rendőrtisztet ítélték 30 hónapi börtönre, aki kiadta a parancsot a könnygázgránátok kilövésére. A tragédia hátterét alaposan soha nem vizsgálták ki, az ezzel megbízott bíró jelentését, amely a kormányzat számára kényelmetlen megállapításokat tartalmazott, elfektették. A limai Nemzeti Stadiont átépítették és biztonságosabbá tették, befogadóképességét 53 ezerről 45 ezerre korlátozták, de a létesítménynél ma sem emlékeztet semmi a sporttörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófájára.    

A tragédia után a félbeszakadt mérkőzést argentin győzelemként könyvelték el, a selejtező-sorozatot nem folytatták. Az élen álló argentinok automatikusan kvalifikálták magukat az olimpiára, a földrésznek járó másik helyért Peru és Brazília mérkőzhetett meg és a brazilok győztek. 

(Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!