33 évesen vagyunk a legelfoglaltabbak

Egy friss felmérés szerint, 33 évesen a legelfoglaltabbak az emberek, ekkor a legnehezebb egyensúlyozni a munka, a család és a társas elfoglaltságok között. A 33 évesek egyharmada mondta azt, hogy éjszaka átlagosan mindössze öt órájuk van aludni - közölte a Daily Mail.

A megkérdezettek 66 százaléka állítja, hogy 38 óránál többet tölt hetente az irodában és 60 százalékuk kénytelen megduplázni a papírmunkáit és az üzleti találkozóit ahhoz, hogy mindent bepréselhessen a napjába.

A Hotmail által összeállított tanulmányból az is kiderült, hogy a megkérdezettek 56 százaléka visz haza rendszeresen munkát, hogy még otthon befejezze. A felmérésben részt vevő 33 éves nők 90 százaléka úgy érzi, hogy több a dolga, mint a hasonló korú férfiaknak.

De van remény! Ha végre megérjük 55. születésnapunkat, az életünkre nehezedő nyomás enyhülni fog, egyrészt azért, mert addigra már elértünk karrierünk csúcsára, másrészt pedig a gyerekeink ekkorra már kirepültek otthonról. Ennyi idősen már átlagosan egy óra és 23 perc jut magunkra naponta. "A különösen sűrű időszakokban nagyon ügyesen kell megszervezni a napjainkat, hogy élvezhessük az életet és megtaláljuk mindenben a helyes egyensúlyt. A túl sok munka és a szórakozás teljes hiánya nem jó opció!" - vallja Lisa Rogers műsorvezető és színésznő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!